A BIVAK tervei alapján épülhet meg a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye

Sikeresen zárult a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) által meghirdetett - a Hortobágyi Deportálások Emlékhelye fejlesztését célzó - építészeti tervpályázat, amelynek nyertese a BIVAK stúdió pályaműve lett - tájékoztatta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) csütörtökön az MTI-t.

Folytatódhat a gödöllői és a csömöri HÉV felújításának és metróvá fejlesztésének tervezése

Folytatódhat a gödöllői (H8) és a csömöri (H9) HÉV felújításának és metróvá fejlesztésének tervezése, a szükséges engedélyek beszerzése - mondta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója hétfőn Budapesten.

Vitézy: folytatódik a vasúti alagút tervezése, nyert a BFK uniós pályázata

A kormány határozatban biztosította a szükséges önrészt, így már biztos: egymilliárd forint európai uniós forrásból megkezdődhet a Duna alatti vasúti alagút környezeti hatásvizsgálata és az ahhoz kapcsolódó műszaki vizsgálat.

BFK: átépül a veresegyházi vasútvonal

Megkezdődik a Budapestet Veresegyház érintésével Váccal összekötő, 39 kilométer hosszú vasútvonal felújításának tervezése a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. társasággal megkötött szerződés alapján - tájékoztatta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) csütörtökön az MTI-t.

BFK: megkezdődött a kivitelezés a 80a-120a vasútvonalakon

Épül az új, harmadik vasúti vágány a Keleti pályaudvar és Kőbánya felső között a 80a-120a - tehát a Budapestről Hatvanon át Miskolc felé és Újszászon át Szolnok felé vezető - vasútvonalakon - írta a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a Facebookon.

BFK: indul a Városliget autómentesítéséhez szükséges közlekedési fejlesztések tervezése

Indul a Városliget autómentesítéséhez szükséges közlekedési fejlesztések tervezése: a kisföldalatti végállomásánál az M3-as autópályáról érkező 1500 autónak P+R-parkoló, Rákosrendező déli vége fölött új híd épül majd villamossal, kerékpárutakkal, járdákkal.

BFK: indul az átvezető villamosvonal tervezése a majdani Galvani hídon

Indul a villamosvonal tervezése a majdani Galvani hídon: az új, kétvágányú, négykilométeres villamospálya a budai Fehérvári úttól az új Duna-hídon és Észak-Csepelen át, továbbá a ráckevei-Duna-ági új hídon keresztül a pesti Gubacsi útig tart majd és öt, akadálymentes megálló lesz rajta.

BFK: befejeződik a Déli összekötő vasúti híd bővítésének első része

A Déli összekötő vasúti híd új, harmadik vágányának utolsó hídeleme a következő napokban a helyére kerül - írta a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.

Közösségi tervezés kezdődik a Déli Körvasút környezetéről

A Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapot indított a Déli Körvasút projektről, amelyen az újbudaiak és a vasút mellett élők közölhetik véleményüket.

Vitézy Dávid: autómentessé válik a Városliget

Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől.