A bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó intézkedéseket jelentett be a román kormányfő

A román kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek előkészítés alatt álló második csomagja a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformjára is kiterjed - jelentette be kedden Ilie Bolojan miniszterelnök.Rámutatott: az igazságügyi rendszer működését veszélyezteti az, hogy a bírák és ügyészek kétharmada "szakmai érettsége teljében", 48 évesen korkedvezménnyel nyugdíjba vonul. Erre ösztönzi őket ugyanis az, hogy az igazságügyi rendszerből kilépők nyugdíja jelenleg megegyezik utolsó nettó bérükkel, 2020 előtt pedig még magasabb is volt annál, mivel a törvény szerint járandóságuk az utolsó bruttó bérük 80 százalékát tette ki, ami valójában meghaladta addigi nettó bérüket.

Romániában a bírák és ügyészek főleg állami költségvetésből - nem a befizetett járulékokból - fedezett különnyugdíjának átlaga havi 25 ezer lejre (megközelítőleg 2 millió forint) rúg - tette hozzá a kormányfő.

A kormány által előkészített törvénytervezet szerint a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát az általánosan érvényes 65 évre emelik, a korkedvezményes nyugdíjazást pedig - a jelenlegi 25 helyett - 35 év szolgálati időhöz kötik, azzal a kiegészítéssel, hogy akik 65 éves koruk előtt vonulnak nyugállományba, azoknak minden hiányzó szolgálati évért két százalékot levonnak a nyugdíjából.

A nyugdíj összegét is csökkenteni akarja a bukaresti kormány, az utolsó öt év bruttó átlagának 55 százalékára, amennyiben az nem haladja meg az utolsó nettó bér 70 százalékát. Bolojan szerint a tervezet kidolgozásánál az európai uniós gyakorlatot vették figyelembe. Szerinte nincs még egy olyan ország, ahol a nyugdíj elérné vagy meghaladná a nettó bért, és a legtöbb tagállamban a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára nem különbözik a többi köztisztviselőétől.

A bírák és ügyészek nyugdíjazásának szabályozása várhatóan a deficitcsökkentő intézkedések második csomagjának része lesz, amelyet várhatóan szintén parlamenti vita nélkül, mandátumát kockára téve akarja hatályba léptetni a bukaresti kormány.

Romániában több ízben próbálták már megnyirbálni a bírák és ügyészek kiváltságait, de valamennyi törvénymódosítás elbukta az alkotmányossági kontrollt. Ezt elkerülendő a Bolojan-kormány által kezdeményezett módosítások nem visszamenőleges hatályúak.

A bírák és ügyészek tömeges nyugdíjba vonulását azzal az előírással próbálják megelőzni, amely szerint a korkedvezményes nyugdíjra az új törvény életbe lépésekor már jogosult bírák és ügyészek továbbra is a régi törvény előírásai szerint vonulhatnak majd nyugdíjba, amikor ki akarnak lépni a rendszerből - magyarázta a miniszterelnök.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com