Szlovéniában kéthetes sztrájkba kezdek a bírák és az ügyészek

Kéthetes sztrájkba kezdek szerdán a bírák és az ügyészek Szlovéniában az elmaradt béremelések miatt - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Szlovéniában figyelmeztető sztrájkot tartottak a bírák és az ügyészek

A bírák és ügyészek egy órára felfüggesztették a munkát csütörtökön Szlovéniában, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány és a parlament nem hajtotta végre határidőre az alkotmánybíróság döntését a bírák illetményének emeléséről - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Felmérés: holland bírák, ügyészek több felét már érte fenyegetés

A holland bírók és ügyészek több mint fele szembesült már fenyegetéssel vagy megfélemlítéssel, legtöbbször az általuk kezelt, szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyek során - olvasható az Investico oknyomozó újságírói hírportál és a De Groene Amsterdammer hetilap közös felmérésben.

Rendkívüli ülésen rendezik a bírák és ügyészek fizetésemelését

Az Országgyűlés ma rendkívüli üléssel zárja idei munkáját a kormány kezdeményezésére.

Varga Judit: a kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét

A kormány három részletben emeli a bírák és az ügyészek illetményét: január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnek, majd 2021-ben és 2022-ben 12, illetve 13 százalékos emelésben.

Handó Tünde: kevesebb fegyelmi indult bírák ellen

Javult a bírák fegyelmi helyzete, kevesebb fegyelmi eljárást indítottak tavaly, mint a korábbi években, és a kiszabott szankciók is enyhébbek - erről Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke beszélt a testület és az Országos Bírói Tanács (OBT) közös budapesti sajtótájékoztatóján kedden
MSZP: szégyen és gyalázat a bírák mindössze 5 százalékos fizetésemelése

MSZP: szégyen és gyalázat a bírák mindössze 5 százalékos fizetésemelése

Az MSZP szerint "szégyen és gyalázat", hogy a Fidesz-kormány 5 százalékos béremeléssel akarja "kiszúrni a bírák szemét" úgy, hogy 15 évvel ezelőtt volt utoljára béremelés és a kormány szétverte a bíró...
Handó Tünde: a bírók nem csak szakmailag, emberileg is példát mutatnak a fiataloknak

Handó Tünde: a bírók nem csak szakmailag, emberileg is példát mutatnak a fiataloknak

A fiatal bírák, bírósági fogalmazók, titkárok nem feledkezhetnek meg arról, hogy a körülöttük lévő bíráknak, bírósági vezetőknek nemcsak szakmailag, hanem emberileg is példaképnek kell lenniük - mondt...
Nem lehet külföldön pénzük az orosz állami tisztviselőknek, parlamenti képviselőknek

Nem lehet külföldön pénzük az orosz állami tisztviselőknek, parlamenti képviselőknek

Vezető beosztású orosz állami tisztviselők, valamint a parlamenti képviselők vasárnapig tarthatnak pénzt külföldön. Hétfőn lép ugyanis hatályba a Vlagyimir Putyin államfő által május 5-én aláírt törvé...