Szlovéniában figyelmeztető sztrájkot tartottak a bírák és az ügyészek

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A bírák és ügyészek egy órára felfüggesztették a munkát csütörtökön Szlovéniában, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány és a parlament nem hajtotta végre határidőre az alkotmánybíróság döntését a bírák illetményének emeléséről - közölte a szlovén közszolgálati televízió.A taláros testület még 2023 júniusában kimondta, hogy a bírák fizetése túl alacsony, ami sérti a bírói függetlenség és a hatalommegosztás elvét. A törvényhozásnak 2024. január 3-ig biztosítania kellett volna az alkotmánynak való megfelelést.
    

Mivel az ügyészek fizetése szorosan kapcsolódik a bírákéhoz, a döntés az ügyészekre is vonatkozott, így ők is csatlakoztak a csütörtöki tiltakozáshoz. Az igazságügyi minisztérium kidolgozott egy sürgősségi törvényjavaslatot a bírák és az államügyészek fizetésének havi bruttó 1000 eurós emeléséről, de ehhez nem sikerült megszerezniük a kormánykoalíció támogatását. A kabinet ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az igazságügyben az illetményeket a teljes közszféra átfogó bérreformjának részeként kezeljék.
    

A bírák értesítették az EU legfőbb intézményeit a törvénysértésről, és nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy további lépéseket tesznek, ha a kormány továbbra is figyelmen kívül hagyja az alkotmánybíróság döntését. Csütörtökön lemondott az igazságügyi minisztérium államtitkára, Valerija Jelen Kosi, aki nem hivatalos értesülések szerint azért távozik tisztségéből, mert nem sikerült a béremelést kieszközölni.
    

Mielőtt államtitkár lett, Jelen Kosi a ljubljanai legfelsőbb bíróságon bíróként dolgozott, és egy olyan projektet vezetett, amelynek célja az igazságszolgáltatás minőségének javítása volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com