A Fehér Özvegy hasonmását keresi az al-Kaida

Nő-adatbázist hozott létre a legismertebb terrorszervezet, hogy megtalálják azt, aki a legjobban hasonlít Samantha Lewthwaite-hez.WFNagy erőkkel, de nagyon kevés sikerrel, keresi az Interpol a Fehér Özvegy néven elhíresült, Samantha Lewthwaite, brit állampolgárt. A terrorista a tavalyi kenyai bevásárlóközpontban elkövetett merénylet kulcsembere volt. Ám nem csak az Interpol foglalkozik a Fehér Özveggyel, hanem az al-Kaida is.

A terroristaszervet, amelynek Lewthwaite a szolgálatában áll, a nő hasonmását keresi. Ehhez a szíriai szervezetük már létre is hozott egy nő-adatbázist, ahova a jelentkező hölgyek képeit töltik fel. Az al-Kaida nem csak külsőre, hanem belső tulajdonságokra is olyan nőt keres, aki hasonlít a kegyetlen terroristára, tehát legyen hűséges a szervezethez, elszánt, és hithű muszlim.

Az adatbázist és a hasonmások toborzását egy szíriai blogger találta ki, ugyanis nagyon sok nő kérdezte tőle, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy terrorista lehessen, és a híressé vált Fekete Özvegy nyomába léphessen.

Amíg az al-Kaida a hasonmásokat keresi, addig a brit hatóságok egyre nagyobb figyelmet szentelnek a muszlim nőknek. Az elmúlt időben két nőt tartóztattak le a Heathrow reptéren. 2011 óta pedig már öt brit állampolgárságú terrorista nőt keresnek, tehát egyre több utódja van a Fehér Özvegynek.

(Forrás: kurir.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com