A híd, ami a semmibe vezet
Dombos, hegyes, völgyes vidékeken számtalan híd található. Vannak, amik az évek során épek maradtak, persze akadnak olyanok is, melyek a történelem során súlyos károkat szenvedtek, vagy egyszerűen csak eltűntek. Köztudott, hogy híd két helyet köt össze, így megkönnyítve a közlekedést, azonban most egy olyan hidat mutatunk be, mely igazán sosem töltötte be ezt a funkcióját. Ez a semmibe vezető híd.
A semmibe vezető híd Új-Zéland északi részén, a Whanganui Nemzeti Parkban van. Érdekesség, hogy a park ezen területe még érintetlen, így tehát a maga környezetében igazi érdekességnek számít. A hidat minden oldalból esőerdők veszik körül, és ha letekintünk a mély szurdokba, megláthatjuk a Mangapura- folyót. A csodálatos híd betonból készült, a mai napig kutatások folynak, vajon, hogy maradt épségben az építmény, hiszen civilizációnak a környéken nyoma sincs. A legtöbb turistát a kíváncsiság vonzza, de vannak akik a titokzatos múltját akarják megtudni.
Mielőtt a betonból készült híd megépült volna, egy egyszerű, hagyományos fából készült híd kötötte össze a szurdok két oldalát, azonban ez egy idő után úgy elhasználódott, hogy lebontásra lett ítéltetve. Ezután sok ideig nem volt semmilyen építmény a helyén, a Mangapura- szurdokot csupán 1917- ben nyitották meg, a hazaérkező katonák számára. Itt kezdtek új életet, gazdaságokat hoztak létre.
Elsőként könnyűnek bizonyult felépíteni egy teljesen új, fejlett civilizációt a környéken, azonban idővel bebizonyosodott, hogy ez nem könnyű feladat. A földek dombos, erdős, vad területen voltak, és a közlekedés is igen korlátozott, fejletlen volt, emiatt elkezdték kiirtani az esőerdőket, helyükön pedig mezőgazdasági telepeket alkottak, ezzel évekre biztosították saját megélhetésüket. Mivel a fahidat kénytelenek voltak lebontani, tervek készültek egy jóval stabilabb, biztonságosabb híd megépítésére. A munkálatokat a telepesek kezdték meg, hiszen közös érdekük volt a biztonságos közlekedés, így a betonhíd el is készült 1936-ra. A híd napjainkban is áll, 130 méter hosszú, valamint 125 méter magas.
A telepesek az infrastruktúra fejlesztése céljából a híd két végéhez utakat csatoltak volna, de a rossz földrajzi fekvés miatt ez lehetetlennek bizonyult, pedig ekkor már a 0-35 gazdaság üzemelése mellett a gyermekeknek iskolákat is építettek. A fák kivágása komoly mértékű erózióhoz vezetett, így a családok megkezdték a kivándorlást, 1942-re már csupán csak három csalás élt a szurdokban, 1944-re azonban ők is elköltöztek. A kormány tervezgette, hogy kereskedelmi központot alakít a helyszínen, de végül nem lett belőle semmi, így a híd még napjainkban is a semmibe vezet.
A völgy mára a megvalósulatlan álmok jelképévé vált, a környéket az elmúlt évtizedekben ismét visszavette a természet.
Hozzászólások