A jogállamiság és a demokrácia védelmében szerveznek nagygyűlést Bukarestben a kormányzó szociáldemokraták

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A jogállamiság, a polgári alapjogok és demokrácia védelmében hirdet nagygyűlést szombat estére a román kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) - jelentette be hétfőn Liviu Dragnea pártelnök.A párt végrehajtó bizottsági ülése után tartott sajtóértekezletén Dragnea kifejtette: a nagygyűlés a (választói) legitimitás nélküli, az "államon élősködő", a demokratikusan választott intézmények döntéseit "eltérítő" hatalmi szervek visszaélései ellen irányul.

    
A szociálliberális koalíció az utóbbi időben azt hangoztatja, hogy a korrupcióellenes harc ürügyén Romániát ügyészállammá tette a - titkosszolgálatok és vádhatóságok embereiből álló - "párhuzamos állam", amely zsarolással vásárolt hamis feljelentésekre alapozva küldi rács mögé vagy félemlíti meg az akaratával szembeszegülő közéleti szereplőket.
    

A PSD elnöke elmondta: több százezer résztvevőre számít, azokéra, akik szabad és demokratikus országban akarnak élni, ahol senki sem próbálja megfélemlíteni az igazságszolgáltatást. A szociáldemokraták már a korrupcióellenes ellenzéki tüntetések tavaly januári kezdete óta tervezik híveik utcára szólítását, bebizonyítandó, hogy nem vesztették el az őket kormányra juttató többség támogatását. Áprilisban Dragnea még a hagyományos család (a családot egy férfi és egy nő házasságaként meghatározó alkotmánymódosítás), néhány hete pedig a jobboldali Klaus Iohannis által lemondásra felszólított Viorica Dancila miniszterelnök támogatása érdekében akart nagygyűlést szervezni.
    

A mostani témaválasztás azzal függ össze, hogy időközben bebizonyosodott: a titkosszolgálat több titkos megállapodást kötött az igazságszolgáltatás csúcsszerveivel, a múlt héten pedig az alkotmánybíróság a baloldali kormánynak adott igazat az elnökkel folytatott jogvitában, és arra kötelezte Iohannist, hogy váltsa le a korrupcióellenes főügyészt.
    

Hétfői sajtóértekezletén Dragnea elhárította azt az újságírói kérdést, hogy a PSD felfüggesztené-e az államfőt hivatalából, ha az nem hajlandó eleget tenni az alkotmánybírósági döntésnek. Dragnea szerint a PSD ennek mérlegelésével megvárja, hogy megjelenjen az alkotmánybíróság testület - indoklással kiegészített - döntése a közlönyben, illetve azt, hogy az államfő mit lép az ügyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com