A jövő évi koszovói költségvetés is veszélybe kerülhet az ellenzék miatt

Akár a jövő évi költségvetés is veszélybe kerülhet a koszovói ellenzék miatt, kedden ugyanis ellenzéki politikusok ismét könnygázzal és paprikasprével akadályozták a pristinai képviselőház ülését - számolt be róla honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap.

Az ellenzék az utóbbi hetekben többször is tojásdobálással, fütyüléssel, illetve könnygázzal akadályozta meg a parlament munkáját, azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását egy Szerbiával augusztusban Brüsszelben kötött megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerb kisebbségnek. Az ellenzék bejelentette, mindaddig akadályozza a munkát, amíg követelései nem teljesülnek.

koszovói parlament

A koszovói alkotmánybíróság egy hete ideiglenesen - végleges döntéséig - felfüggesztette a megállapodást, az ellenzék azonban továbbra is tiltakozik.

A koszovói parlament keddi ülésének egyetlen napirendi pontja a 2016-os esztendőre vonatkozó költségvetés elfogadása lett volna, ám amint Kadri Veseli házelnök megnyitotta volna az ülést, ellenzéki politikusok elfoglalták a szószéket. Ekkor több tucat rendőr vonult be a terembe, hogy biztosítsa a kormánytagok biztonságát, ám az Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű ellenzéki párt alapítója és képviselője, Albin Kurti paprikasprét fújt a biztonságiakra és a kormánytagok irányába is. Egy másik politikus ekkor dobott könnygázpalackot a terembe.

Az üléstermet lezárták, a képviselők pedig egy másik, biztonságosabb helyen folytathatják a munkát.

Belgrád és Pristina kapcsolata 2008 óta nem rendeződött; Koszovó akkor egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ám ezt Szerbia azóta sem hajlandó elismerni.

A világon több mint száz ország szerint független államnak számít az egykori szerb tartomány, ugyanakkor öt uniós tagállam - Szlovákia, Románia, Görögország, Ciprus és Spanyolország -, valamint Kína és Oroszország szerint sem önálló államról van szó. A szerb-koszovói kapcsolat normalizálása érdekében Brüsszelben már több megállapodás is született, de korábban egyik sem okozott ekkora ellenállást Pristinában.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com