A koszovói elnök Koszovó Albániával és Dél-Szerbiával történő egyesítésével fenyegetőzik

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Amennyiben az Európai Unió folytatja Koszovó kirekesztését, napirendre kerül az egyesülés lehetősége Albániával, de akár az albánok lakta Dél-Szerbiával is - üzente Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelnek.Szerinte az egyesülés parlamenti határozattal, de akár népszavazással is elfogadtatható lenne. "Amennyiben az Európai Unió nem akar két albán államot két albán zászlóval elfogadni, akkor fogadjon el csak egy zászlót" - fogalmazott a pristinai sajtó beszámolói szerint a köztársasági elnök.


    
Hashim Thaci az Európai Unió kirekesztő politikájának tartja például azt, hogy az uniós hosszú évek óta nem törli el a vízumkényszert a koszovói állampolgárokkal szemben. A politikus szerint ez azt bizonyítja, hogy itt az ideje komolyan fontolóra venni a nemzetegyesítés lehetőségét. Úgy vélte, hogy az egyesülés Albániával nagyon könnyen megvalósítható, és annak a "történelmi igazságtalanságnak a kijavítása" sem volt még soha közelebb, amely külön államba helyezte a főként albánok lakta dél-szerbiai Presevót, Bujanovacot és Medvedját.
    

Hashim Thaci arról is beszélt, hogy esze ágában sincs megalakítani az észak-koszovói szerb önkormányzatok közösségét, amelyre a 2013-ban Brüsszelben megkötött szerb-koszovói megállapodás kötelezné. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.
    

Aleksandar Vucic szerb elnök Hashim Thaci kijelentéseit felháborítónak nevezte. Mint mondta, ez a nemzetközi jog végét jelenti, az Európai Uniótól pedig már nem is vár semmit. "Ha nem reagáltak arra, hogy Hashim Thaci meggondolta magát, és nem akarja teljesíteni a brüsszeli megállapodásban foglaltakat, mert szerinte megváltoztak a körülmények, akkor az a nemzetközi jog végét jelenti. Ezentúl az ilyen megállapodások nem jelentenek semmit" - fogalmazott a szerb államfő.
    

Hozzátette, hogy ha valóban népszavazást tartanak Albánia és Koszovó egyesüléséről, arra Szerbia komoly és felelősségteljes módon fog reagálni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com