Az EU üdvözli, hogy a lemondott koszovói elnök együtt kíván működni a hágai különleges ügyészséggel

Az Európai Unió (EU) tudomásul veszi Hashim Thaci koszovói elnök lemondását, és üdvözli, hogy együtt kíván működni az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására létrehozott hágai különleges ügyészséggel.

Lemond a koszovói elnök, mert megerősítették az ellene felhozott háborús vádakat

Bejelentette lemondását Hashim Thaci koszovói elnök csütörtökön, miután a hágai különleges ügyészség megerősítette az ellene felhozott vádakat, melyek szerint háborús és emberiesség elleni bűnöket követett el.

Sem a koszovói elnök, sem a miniszterelnök nem utazik Washingtonba, hogy a Szerbiával fennálló kapcsolatról tárgyaljon

Hashim Thaci koszovói államfő és Avdullah Hoti miniszterelnök is lemondta a szombatra tervezett washingtoni látogatását, amelynek keretében Richard Grenell különmegbízott közvetítésével tárgyaltak volna Aleksandar Vucic szerb elnökkel Szerbia és Koszovó kapcsolatának rendezéséről.

A koszovói elnök Koszovó Albániával és Dél-Szerbiával történő egyesítésével fenyegetőzik

Amennyiben az Európai Unió folytatja Koszovó kirekesztését, napirendre kerül az egyesülés lehetősége Albániával, de akár az albánok lakta Dél-Szerbiával is - üzente Hashim Thaci koszovói elnök pénteken Brüsszelnek.

A koszovói elnök szakértői csoportot állít fel a Szerbiával fenntartott párbeszéd folytatására

Hashim Thaci koszovói elnök szakértői csoportot állít fel, amelynek feladata a Szerbiával folytatott párbeszéd új szakaszának kidolgozása és felügyelete lesz - jelentette be az elnök politikai tanácsadója szerdán a Koha Ditore című pristinai napilap beszámolója szerint.

A biztonsági erők hatáskörének növelését kezdeményezte a koszovói elnök

A koszovói biztonsági erők hatáskörének növelését javasolta kedden Hashim Thaci koszovói elnök, a törvénymódosításról hamarosan tárgyal a parlament - jelentette a pristinai sajtó.