A Krími híd építésében részt vevő vállalatokat ítéltek el Hollandiában

A holland ügyészség (OM) négy holland vállalatra és nyolc vezetőjére szabott ki bírságot, amiért megsértették az Európai Unió Oroszországgal szemben hozott gazdasági szankcióit azzal, hogy 2014 és 2017 között részt vettek a Kercsi-szoros két partját összekötő Krími híd építésében - tájékoztatott az NL Times című angol nyelvű holland hírportál pénteken.Az ügyészség közleménye szerint az érintett cégek különböző gépeket, gépalkatrészeket szállítottak, valamint technikai segítséget és egyéb szolgáltatásokat nyújtottak a 19 kilométer hosszú híd építéséhez.
   

"A Krími híd részben a holland tudás és szakértelem felhasználásának köszönhetően épült meg" - fogalmaztak. Az ügyészség a vállatokra 5000 és 100 ezer euró közötti összegű pénzbírságot szabott ki, az érintetteket pedig 20 és 60 óra közötti közmunkára ítélte. Közölték, további három vállalat és vezetőik ügyében is eljárás van folyamatban. Hozzátették: elegendő bizonyíték támasztja alá, hogy ez a hét cég bűncselekményt követett el a hatályos gazdasági szankciók megszegésével. A bűncselekményt szándékosan követték el, ugyanis "tudták vagy tudniuk kellett", hogy tevékenységük gazdasági szankciókat sért - írták.
    

A szankciók megsértését jelentő, tiltott áruk és szolgáltatások értékesítéséből a cégek mintegy 71 330 euró (mintegy 28,5 millió forint) összegű haszonra tettek szert. A jogellenesen szerzett profitot a holland ügyészség lefoglalta - tette hozzá a hírportál. Egy oroszbarát kommandó 2014. február 27-én szállta meg a dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaság parlamentjét, a képviselők oroszbarát kormányt választottak, és népszavazást írtak ki az Oroszországhoz való csatlakozásról. A Krímet a népszavazás eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz, amit a nemzetközi közösség azóta sem ismer el és a félszigetet Ukrajna orosz megszállás alatt álló részének tekinti.
    

Az Európai Unió a Krím félsziget és Szevasztopol jogellenes elcsatolása nyomán 2014 márciusa óta több lépésben korlátozó intézkedéseket vezetett be Oroszországgal szemben. Egyebek mellett az orosz gazdaság bizonyos ágazatait célzó gazdasági szankciókat rendelt el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com