A liberális D66 és a jobboldali Szabadságpárt azonos számú mandátumra számíthat az előzetes adatok szerint

A holland hírügynökség (ANP) választási szolgálatának legfrissebb, csütörtök reggeli előrejelzése szerint a liberális 66-os Demokraták és a radikális jobboldali Szabadságpárt (PVV) fej fej mellett halad a holland parlamenti választásokon: a szavazatok 97,7 százalékának feldolgozása után mindkét párt 26 mandátumra számíthat a parlament alsóházában.A két párt közötti különbség mindössze 2300 szavazat, a D66 javára. A részvételi arány 78,4 százalékos, ami némileg magasabb a 2023-as választások 77,8 százalékos részvételénél.

A 38 éves Rob Jetten vezette D66 korábban még 27 helyet remélt, de az új előrejelzés szerint egyet veszített, miután több önkormányzat is leadta a végleges szavazati eredményeket. A Geert Wilders vezette PVV viszont egy mandátummal javított az éjszakai becslésekhez képest. A D66 az előző választásokhoz képest 17-tel több mandátumot szerezhet, míg a PVV 11 képviselői helyet vesztett.

A jobboldali centrista Szabaddemokrata Néppárt (VVD) 22 mandátumot szerzett, őket követi a Zöldek és a Munkapárt baloldali szövetsége (GroenLinks-PvdA) 20 képviselői hellyel. A jobboldali, euroszkeptikus Helyes Válasz 21 párt (JA21) 9 képviselővel számolhat. A radikális jobboldali Fórum a Demokráciáért (FvD) párt akár 7 képviselőt is delegálhat a parlamentbe, illetve a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) 18 képviselőt küldhet a törvényhozásba. A Keresztény Unió (CU) a jelenlegi számítások szerint 3 mandátummal rendelkezik, a Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) pedig 4 helyet kap.

Néhány település még nem küldte be hivatalosan az eredményeit. Az ANP választási szolgálata emellett még várja Amszterdam szavazatainak mintegy 20 százalékát is, amelyeket várhatóan péntekig összesítenek. A következő napokban a Karib-tengeri holland területekről érkező és a külföldön leadott szavazatokat is feldolgozzák. A választási részvétel tartományonként is eltért: a legmagasabb Utrechtben (82,2 százalék), a legalacsonyabb pedig Flevolandban (73,8 százalék) volt.

Az ANP választási szolgálata az önkormányzatoktól beérkező adatokat dolgozza fel és teszi közzé. A hivatalos végeredményt a központi választási bizottság (Kiesraad) hirdeti ki, várhatóan a jövő héten, miután minden jegyzőkönyvet ellenőriztek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com