A NATO főtitkárhelyettese Kijevben erőteljes jelzésnek nevezte az amerikai légicsapásokat

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Erőteljes jelzésnek nevezte az Aszad-rezsim részére a Szíriában végrehajtott amerikai légicsapásokat pénteken Rose Gottemoeller, a NATO főtitkárhelyettese kijevi látogatása alatt, egy biztonsági fórumon. Kijelentette, hogy ezzel az Egyesült Államok Bassár el-Aszad szíriai elnök tudomására hozta, hogy megengedhetetlennek tartja a vegyi fegyverek bevetését békés polgári lakosok ellen. Megjegyezte, hogy a légitámadásoknak nem a szíriai válság további élezése volt a célja. A kijevi külügyminisztérium sajtóközleményében szintén kifejésre juttatta, hogy támogatja az Egyesült Államok azon lépéseit, amelyek az újabb háborús bűncselekmények megelőzésére irányulnak.


Rose Gottemoeller - aki csütörtökön érkezett kétnapos látogatásra Ukrajnába - a pénteki fórumon Ukrajnával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az országnak magának kell eldöntenie, csatlakozni kíván-e az atlanti szövetséghez. Hozzátette, hogy a NATO ajtói nyitva állnak Ukrajna előtt. Cáfolta hogy a NATO magához szeretné kötni Ukrajnát, mint ahogy azt szavai szerint Oroszország több ízben állította.


Az atlanti szövetség második számú vezetője csütörtök este Kijevben megbeszélést folytatott Volodimir Hrojszman miniszterelnökkel. Az ukrán kormánynak a találkozóról kiadott közleménye szerint megállapodtak abban, hogy a NATO és Kijev közösen dolgoz ki tervet az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat megreformálására, felszereltségének javítására. Gottemoeller azt javasolta, hogy tekintettel az Ukrajnát érő sok orosz provokációra, újítsa fel Kijev a konzultációkat a NATO-val a stratégiai fontosságú infrastrukturális objektumok védelmében.  


Hrojszman köszönetet mondott a két hete történt Harkiv megyei lőszerraktártűz likvidálásában nyújtott NATO-segítségért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com