A német hadsereg kiterjesztette reptéri mentőakcióját Kabul városára

A kabuli nemzetközi repülőtér mellett az afgán főváros lakónegyedeiben is folytatja embermentő műveletét a német hadsereg (Bundeswehr) - jelentették be hétfőn Berlinben.Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter elmondta, hogy szinte lehetetlen eljutni a repülőtérre a tálibok uralma alá került Afganisztán fővárosában. Ezért "ki kell hozni az embereket" a reptérre, és a Bundeswehr katonái így is tesznek - mondta a miniszter a Bild című lap televíziójának, a Bild TV-nek.
    

A lap szerint a Bundeswehr különleges bevetési egységének (Kommando Spezialkräfte - KSK) egy alakulata kivitte egy német család három tagját a városból a reptérre. A katonák és a kimentett németek - egy 19 éves müncheni lány az öccsével és az édesanyjával - járművek nélkül, gyalog tették meg az utat. Az akciót egy óra alatt hajtották végre.
    

Annegret Kramp-Karrenbauer a Bild TV-nek nyilatkozva nem erősítette meg a KSK titkos akciójáról szóló értesülést, de nem is cáfolta. Hangsúlyozta, hogy a KSK és a gyorsreagálású hadtest (DSK) ejtőernyős vadász alakulatai, az egészségügyi egységek és a légierő (Luftwaffe) szállítógépein dolgozó katonák mind remek munkát végeznek.
    

A Bundeswehr egy hete indított műveletet a Kabulban rekedt németek, valamint a hadsereg, a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán segítőinek és családjuknak az evakuálására. Tízezer embert akarnak kijuttatni az országból. Az első héten háromezret mentettek ki az Afganisztánnal szomszédos Üzbegisztán fővárosába, Taskentbe. Onnan charterjáratokkal szállítják tovább az embereket Németországba.
    

A Bundeswehr a szövetségi parlament (Bundestag) ellenőrzése alá tartozik, műveleteihez parlamenti felhatalmazás szükséges. Az afganisztáni mentőakció engedélyezésére a nemzetközi közösség által nem várt gyorsaságú tálib hatalomátvétel miatt nem volt idő, ezért a Bundestag utólag ad felhatalmazást a küldetésre. A rendkívüli parlamenti ülést szerdán tartják. A kormány előterjesztését Angela Merkel kancellár ismerteti. A javaslat szerint a Bundeswehr legfeljebb 600 katonát mozgósíthat a művelethez, amelyet legkésőbb szeptember végéig be kell fejezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com