A német külügyminiszter elutasította Ankara fenyegetését a menekültügyi megállapodás felmondásáról

Abszurdnak nevezte és elutasította a német külügyminiszter egy keddi lapinterjúban a török kormánynak azt a fenyegetését, hogy felmondják a menekültválság közös kezeléséről az EU-val kötött megállapodást, ha a török állampolgárok nem kapnak uniós vízummentességet legkésőbb októberig.

Frank-Walter Steinmeier a Rheinische Post című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a vízummentesség megadásának feltételeit valamennyi érdekelt ismeri, és Törökország vállalta, hogy megteszi a feltételek teljesítéséhez szükséges lépéseket.

00

Ez azonban nem történt meg maradéktalanul, "van még munka Törökország előtt", az Európai Bizottság pedig pontosan ellenőrzi majd, hogy Ankara teljesítette-e a követelményeket.

Az viszont teljesen világos - tette hozzá a német diplomácia vezetője -, hogy "az EU-nak és Törökországnak is a közös megoldás az érdeke", és "kölcsönös ultimátumokkal és fenyegetésekkel nem megyünk semmire".

Kiemelte, hogy nem vesz részt találgatásokban "B-terv forgatókönyvekről" a megállapodás esetleges bukásával kapcsolatban.

A megállapodást be kell tartani, vagyis az EU-nak pénzt kell biztosítania a Törökországban élő menekültek elhelyezésére és oktatására, Ankarának pedig gondoskodnia kell ezekről az emberekről - tette hozzá Frank-Walter Steinmeier, hangsúlyozva, hogy "Törökország tiszteletet érdemel", amiért rövid idő alatt rendkívül nagy számban fogadott be menekülteket.

Arra a felvetésre, hogy egyes jelentések szerint az égei-tengeri görög szigeteknél ismét menekültek mozgása tapasztalható, azt mondta, hogy a szigetekre érkezők száma "nem változott, alacsony szinten maradt", és az adatokból "nem olvasható ki felfelé tartó trend".

A törökországi puccskísérletről szólva hangsúlyozta, hogy ugyan örömteli a kísérlet meghiúsulása, de az ankarai vezetés reakciójának egyes elemei "minden határon túlmennek".

Elfogadhatatlannak nevezte, hogy állami tisztségviselők, tanárok és bírók tízezreit elbocsátják, iskolák és oktatási intézményeik ezreit bezárják, és újságírók tucatjait őrizetbe veszik anélkül, hogy felismerhető volna bármiféle közvetlen kapcsolat a puccskísérlettel. Hangsúlyozta: Németország elvárja, hogy a felelősség kérdését "jogállami eljárás keretei között" tisztázzák minden egyes esetben.

Hozzátette, hogy a halálbüntetés visszaállítása az uniós csatlakozási tárgyalások felfüggesztésével járna, mert a halálbüntetés nem fér össze az európai értékekkel.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban hétfőn nyilatkozva kijelentette, hogy ha az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország "arra kényszerül", hogy elálljon a menekültügyi megállapodástól. Aláhúzta, hogy az ankarai kormány konkrét menetrendet akar látni. "Ez jelentheti október elejét vagy közepét is - de a dátum lefektetését várjuk" - mondta.

A megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com