A semmítőszék jóváhagyta a franciaországi Szcientológia Egyház ellen csalás miatt hozott ítéletet

A semmítőszék jóváhagyta szerdán a franciaországi Szcientológia Egyház ellen csalás miatt hozott jogerős ítéletet.

1A_Szcientologia_Egyhaz_Europai_Emberi_Jogi_es_Kozeleti_Kozpontjanak_brusszeli_epuleteA párizsi fellebbviteli bíróság tavaly februárban bűnszövetkezetben elkövetett csalásért összesen 600 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte a Szcientológia Egyház két legjelentősebb franciaországi szervezetét. Ezt a jogerős ítéletet támadta meg az egyház, ám panaszát elutasította a semmítőszék.

A szervezet jelezte: az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért. A védelem azzal érvelt, hogy az elsőfokú és a fellebbviteli bírósági ítélettel sérelem érte a vallásszabadságot, a semmítőszék viszont úgy látta, hogy kizárólag a büntetőjog megsértése alapján született meg az ítélet, azaz elutasította a fellebbezési kérelmet.

A fellebbviteli bíróság megerősítette az elsőfokú ítéletet, amely szerint az úgynevezett Spirituális Egyesület 400 ezer eurós, annak könyvesboltja pedig 200 ezer eurós pénzbüntetést kapott. A csalást irányító Alain Rosenberget két év felfüggesztett börtönre és 30 ezer eurós pénzbüntetésre ítélték. Összesen hat szcientológus kapott pénzbüntetést, amiért magas pénzösszegeket csikartak ki az egyház tagjaitól. Ez az első alkalom, hogy nemcsak a csalást elkövető személyeket, hanem szervezetként a Szcientológia Egyházat is elítélték jogerősen Franciaországban.

Az egyházat még 1998 decemberében jelentette fel csalásért egy nő, akit eredetileg ingyenes személyiségteszttel kerestek meg szcientológusok.

A feljelentő végül több mint 30 ezer eurónak megfelelő francia frankot fizetett ki könyvekre, tanfolyamokra és egy elektropszichométerre, azaz az E-méterre, amely a vizsgált személy szellemi állapotának változásait hivatott mérni. A perben egy másik panaszos és a gyógyszerészkamara is felperesként szerepelt.

A szcientológiát eredetileg modern filozófiaként alapította meg az Egyesült Államokban L. Ron Hubbard (1911-1986) sci-fi-szerző 1952-ben. Az első egyházközösségek két évvel később jöttek létre az Egyesült Államokban. A Szcientológia Egyház adatai szerint a szervezet jelenleg a világ 159 országában működik több mint 10 millió taggal.

Franciaországban, ahol egy 1995-ös parlamenti bizottsági jelentés szektának nyilvánította, 45 ezer a tagok száma.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com