A szlovén kormány béremelésről állapodott meg közszférában dolgozók szakszervezetével

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A szlovén kormány a jövő évre vonatkozó 3,8 százalékos béremelésről állapodott meg a közszférában dolgozók szakszervezetével, a megállapodást még pénteken aláírják - közölte Boris Koprivnikar közigazgatási miniszter. A béremelés 56 millió euró (17,4 milliárd forint) kiadást jelent a költségvetésnek. Vranicar Erman pénzügyminiszter közleménye szerint a kifizetések nem veszélyeztetik a kormány azon tervét, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányt az idei 2,2 százalékról jövőre 1,7 százalékra, 2018-ban pedig 0,7 százalékra szorítsa vissza. A kormány elképzelése szerint 2020-ra nulla százalék lesz a deficit.

A béremelés legfőbb célja az volt, hogy javítson a legrosszabbul fizetett szféra, a közszférában dolgozók illetményén - hangsúlyozta. Erman korábban a sajtónak úgy nyilatkozott: a 2017-es és 2018-as költségvetés összeállításakor különösen nagy figyelmet szentelt a kormány annak, hogy a kiadások hozzájáruljanak a hosszú távú gazdasági növekedéshez, és hogy javítsák a lakosság életszínvonalát.

Szlovénia hazai összterméke (GDP) tavaly 2,9 százalékkal nőtt. Az ország gazdasága többéves recesszió után 2013-ban növekedett először. Idén a GDP várhatóan 2,3 százalékkal nő, 2017-ben 2,9 százalékkal, 2018-ban pedig 2,6 százalékkal bővül. A kedvező gazdasági feltételek a közszférában dolgozók szakszervezetét magasabb bérek követelésére sarkallták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com