A tíz legszennyezettebb hely a Földön

Ólom, kadmium, higany, piszkos levegő és radioaktivitás: vannak helyek a Földön, ahol az emberek pokollá tették saját környezetüket - és egyúttal beteggé saját magukat. A Blacksmith Institute nevű amerikai környezetvédő szervezet nemrég összeállított egy listát, melyen a világ legszennyezettebb helyszíneit rangsorolták.

A nem túl előkelő listába való bekerülés egyik kulcsszempontja volt az intézet vezetője szerint, hogy milyen típusú káros anyag uralja a térséget. A legsúlyosabb rongálást a nehézfémek - az ólom, a króm és a higany -, illetve a makacs organikus anyagok okozzák. Az érintett helyeket az ipari kizsákmányolás, a gondatlan szemétlerakás vagy az ipari balesetek következményeinek eluralkodása tette veszélyessé. Egy tanulmány szerint egyes városokban a fentiek következtében a várható élettartam olyan, mint a középkorban, és "természetesek" a különböző születési rendellenességek.

Az Egészségügyi Világszervezet 2006-ban közzétett jelentése szerint a környezetszennyezés évente 13 millió ember halálát okozza, és világszerte mintegy 1 milliárd ember betegségének kialakulásában játszik fontos szerepet. A fejlődő országokban a halálozási okok közti előfordulása a 20%-ot is megközelítheti. A listában szereplő helyszíneken a talaj, a levegő, vagy a víz szennyezettsége olyan fokú, hogy az ottani lakosok igen magas kockázatnak vannak kitéve, hogy rákot, súlyos tüdőfertőzést kapjanak, vagy fogyatékos gyerekeket nemzzenek.

A Blacksmith Institute egyébként éppen a fejlődő országok szennyezett területeinek megtisztítására specializálódott, és bár széleskörű tudományos segítséget kapott a lista összeállításához, mivel egyes fejlődő országokból nem álltak rendelkezésre egészségügyi adatok, a listát rangsor nélkül adták közre.

Íme tehát a szervezet top 10-es listája a legfertőzöttebb területekről:

csernobilCsernobil, Ukrajna
1986. április 26-án robbanás történt a csernobili atomerőmű négyes blokkjában. A baleset során felszabadult sugárzás százszor akkora volt, mint a Hiroshimára és Nagaszakira ledobott atombomba által okozott sugárzás. Csernobil azért került fel a listára, mert a robbanás helyszínének 30 kilométeres körzete a mai napig lakhatatlan. Az atomerőműben egyes becslések szerint több mint 100 tonna urán, plutónium és egyéb radioaktív anyag maradt őrizetlenül, amik egy esetleges újabb baleset következtében további károkat okozhatnak. A sugárzás több mint 5,5 millió embert érintett, és több ezer gyermeknél diagnosztizáltak pajzsmirigyrákot a robbanást követően. A környéket és élővilágát újra vissza kellene állítani korábbi formájába, de mindez töménytelen mennyiségű pénzbe kerülne - a listát készítő szervezet szerint több száz milliárd dollárba. Ehhez képest húsz évvel a katasztrófa után is teljes kihaltság honol a területen.

BARRELSDzserzsinszk, Oroszország
Dzserzsinszk városa az orosz vegyipar egyik legfontosabb helyszíne. Egészen a hidegháború végéig ez volt a kémiai fegyverek gyártásának központja, ahol 1930 és 1988 között a feltételezések szerint közel 300.000 tonna vegyi hulladékot számoltak fel szakszerűtlenül. A gondatlan kezelés fatális következményekkel járt: 190 mérgező vagy a környezetet veszélyeztető anyag került a talajvízbe, és számos anyag ezek közül - melyek részben a vegyi fegyverek gyártásának melléktermékeiként keletkeztek - az Oka folyóba is eljutott, amely a közeli Nyizsnyij Novgorod városának egyik ivóvízforrása. A környezetvédelmi jelentés szerint összesen 300.000 ember esetében okozhatott kárt a szennyezés. Dzserzsinszkben a férfiak átlagos életkora 42, a nőké 47 év.

bajosdehaiaBajos de Haina, Dominikai Köztársaság
A Bajos de Haina nevű kikötőváros lakóinak vérében számos vizsgálat ijesztő mennyiségű ólmot mutatott ki. Nem csoda, miután egy akkumulátorok gyártásával és újrahasznosításával foglalkozó üzem az egész környéket beszennyezte a mérgező és környezetre veszélyes ólommal. A gyárat azóta üzemen kívül helyezték, és egy másik helyre költözött - a szennyezést azonban nem lehet átköltöztetni, így az ma is súlyosan károsítja az ott élők egészségét. Egy helyi felmérés 100 ppm-es ólommennyiséget mutatott ki a lakosság körében (a normális szint 10-20 ppm lenne). A mérgezéssel született embereknél születési rendellenességeket, látászavart, tanulási és személyiségzavart tapasztaltak. Hogy mikorra szabadul meg a lakosság teljes mértékben a szennyezettség alól, egyelőre kérdéses, de az biztos, hogy nem egykorán. A tisztítási akciók egyelőre még csak a kezdeti szakaszban vannak.

kabweKabwia, Zambiai Köztársaság
A Zambiai Köztársaság második legnagyobb városa, Kabwia is ólomszennyezés alá került. 1902-ben óriási ólomlelőhelyet fedeztek itt fel, amire akkor még szinte áldásnak tekintett a lakosság. Az ólmot rejtő vasércet azonban leolvasztották, majd a nehézfémeket az ólomporral együtt szépen hagyták megülepedni a talajon. Ugyan a bányában és az olvasztóüzemben már megszűntek a munkálatok, egy olyan város maradt hátra, melynek talaja és vízforrása erősen ólomszennyezett. Az itt élő lakosság vérében lévő ólomkoncentrátum legalább a duplája a normális értéknek. Ezen kívül a kadmium is súlyosan szennyezi a környezetet és az emberek egészségét. A város rehabilitálása érdekében a Blacksmith Institute létrehozott egy helyi szervezetet, a Világbank pedig 20 millió amerikai dollárt adományozott az akcióra.

PERU DOE RUNLa Oroya, Peru
A gazdag kőzete La Oroya városát egész Peru legfontosabb bányaközpontjává tette. Az ólom, a réz, a cink és az ezüst mind megtalálható a település közelében. Egy 1999-ben az egészségügyi minisztérium által végzett kutatás szerint az itt cseperedő gyerekek 99 %-a esetében az átlagos ólommennyiség többszörösét mérték a vérben. Cink, kén-dioxid és réz szennyezte a környezetet, arzén és kadmium került a talajba. A környezetvédő szervezet szerint kijelenthető, hogy mind a 35.000 lakosra nézve súlyos károsodást jelenthet saját élőhelyének környezete.

linfenLinfen, Kína
Valószínűleg sehol sem rejt annyiféle természetre káros anyagot a talaj, mint a kínai Linfenben. A Shanxi tartományban található nagyváros környezete többek között arzénnal, ólommal, szén-monoxiddal, nitrogénoxiddal, valamint különböző szerves anyagokkal szennyezett. Linfen Kína óriási és még mindig felfutóban lévő széniparának jelentős centruma, ahol a környezetvédők szerint számos illegális és ellenőrizetlen bánya és acélüzem látja el a környéket fertőző anyagokkal, többek között kátránnyal szennyezi a vizet. A parasztok így például nem tudják megművelni földjüket, és ivóvíz is csak napi néhány óra erejéig áll rendelkezésre. A levegőben is számos káros vegyi anyag mutatható ki, az orvosok egyre gyakrabban diagnosztizálnak a helyi kórházakban bronchitist, tüdőgyulladást vagy tüdőrákot, számos gyermeknél pedig ólommérgezést. Az arzénnal fertőzött vizet a szennyezés ellenére is sokan fogyasztják.

mailuu-suuMailuu-Suu, Kirgizisztán
A kirgiz Mailuu-Suuban tucatnyi salaklerakóhely található ma is elszórtan, miután korábban, 1946 és 1968 között uránércet előállító üzem működött a helyszínen. Ma 1,96 millió köbméternyi radioaktív hulladék maradt hátra a bányászati termelésből. A sugárfertőzés Közép-Ázsia egyik legtermékenyebb vidékét és egyben legsűrűbben lakott területét veszélyezteti. Amennyiben nagyobb mennyiségű sugárfertőzött hulladék kerül a Mailii-Suu folyóba - mint ahogyan az 2006 áprilisában történt -, a Ferghana-völgyben százak, akár ezrek is fertőződhetnek az ivóvíz által. A sugárzás tehát igen magas ezen a területen: a tudósok magas radonkoncentrációt mértek, és a radioaktív urán és gammasugárzás mértéke is elég nagy ahhoz, hogy az itt élők életét, valamint a természeti környezetet veszélyeztesse. Mailuu-Suu városában kétszer annyian szenvednek rákban, mint az ország többi részében.

RUSSIA PROSECUTORSNorilszk, Oroszország
Fekete hó, kénes levegő, a helyi várható élettartam pedig átlagosan tízzel kevesebb, mint az amúgy sem túl magas országos átlagé - Norilszk környéke korántsem a legvonzóbb vidéke Oroszországnak. Az ország legészakibb városa és egyben Murmanszk után a második legnagyobb település a sarkkörtől északra elképzelhetetlenül nagy szennyezettségtől szenved. A 134.000 lakosú városnak csak a legkisebb gondja a kén-dioxid. Rádioaktív stroncium-90 és cézium-137 is található a levegőben. A nehézfémek mellett finompor, nitrogén-dioxid, a szén különböző oxidjai és fenolok fokozzák a környezet vegyi fertőzöttségét. Norilszk 1935-ben kényszermunkatábor helyszíne lett. Ma ez a világ legnagyobb, nehézfém kiolvasztására szolgáló komplexuma. Az azóta privatizált cég a világ nikkelkészletének egyharmadát állítja elő. 2001 novembere óta Norilszk egyike Oroszország 90 zárt településének, melybe idegeneknek tilos a belépés, és melyet szigorú kontroll övez.

ranipettRanipet, India
Ugyan az indiai Ranipet amolyan közepes méretű település, az itteni szennyezettség sokkal több embert érint, mint a helyi lakosság. Egy, a bőrcserzéshez szükséges vegyi anyagokat előállító üzemnek köszönhetően 3-5 méteres ipari hulladék halmozódott fel összesen két hektáron. A környék földművesei panaszkodnak a szennyezett vízre, amivel öntözniük kell a földjüket, és amely a bőrrel érintkezve gennyes, fájdalmas sebeket okoz. A legnagyobb aggodalomra a Ranipet városa alatt található víztároló állapota ad okot. A mérgező anyagok ugyanis ide is beszivárognak, így a fertőzött víz a folyómenti Chennai nagytérség teljes lakosságát érintheti: 3,5 millió embert 150 kilométeren. 1996-ban bezárták a gyárat, jelenleg pedig két kutatóintézet dolgozik azon, hogy az ipari terület környezetét újra környezetbaráttá tegyék.

Forrás: spiegel.de

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com