A Vajdasági Magyar Szövetség szeretné megtartani vagy növelni képviselői számát

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A kampány során tapasztalt jó hangulat, a választópolgárok elégedettsége, valamint a választási törvény módosítása mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) meg tudja őrizni a képviselet eddigi szintjét, sőt akár növelni tudja a parlamenti és az önkormányzati képviselők számát - emelte ki Pásztor Bálint, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti listavezetője a június 21-i szerbiai választásokkal kapcsolatos várakozásaival kapcsolatban hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.Szakértők szerint a jelenlegi négynél legalább eggyel több képviselője lehet a VMSZ-nek a 250 tagú belgrádi parlamentben, és megtarthatja a vajdasági tartományi képviselői számát is. Jelenleg hatan képviselik a VMSZ-t a 120 fős tartományi parlamentben, közöttük házelnökként Pásztor István pártelnök.

Önkormányzati szinten a jelenlegi három magyar polgármester mellett - Magyarkanizsa, Zenta, Topolya - további kettőt szeretne szerezni a legnagyobb délvidéki magyar párt. A VMSZ visszaszerezné Szabadkát és Kishegyest.

   
Ezt a szakértői véleményt erősíti Pásztor Bálintnak, a VMSZ parlamenti frakcióvezetőjének a kijelentése is, miszerint "az emberek méltányolják azt, amit eddig tettünk, értik és érzik azt, hogy a magyar érdekképviselet annak a függvénye, hogy elmennek-e szavazni. Méltányolják azt, hogy a porondon maradt magyar pártok végre összefogtak, és nem oszlanak meg különböző magyar listák között a szavazatok. Aki magyar listára szeretne szavazni, egyetlen opció közül választhat".
    

A politikus az MTI-nek elmondta: a Vajdasági Magyar Szövetségé az egyetlen magyar lista, amely országos, tartományi és önkormányzati szinten is indul. "Összefogott az a három magyar párt, amely még aktív a Vajdaságban, és ez felhajtóerővel bír, ami kitapintható a közösségi találkozókon is, hiszen nagyon jó a kampány hangulata és a választói légkör, például korábban nem tapasztalt nagyszámú résztvevő van jelen ezeken a találkozókon." - részletezte Pásztor István a VMSZ mellett a Vajdasági Magyar Demokrata Pártra és a Magyar Egység Pártra utalva.
    

A nemzeti kisebbségek képviselői úgynevezett természetes küszöb alapján jutnak be a képviselőházba, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érniük a 3 százalékos bejutási küszöböt. A néhány hónapja elfogadott módosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor ezentúl a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak.


"A választási rendszer módosításakor sikerült azt elérnünk, hogy a kisebbségi pártok ne legyenek a küszöbcsökkentés vesztesei, és az 1,35-ös szorzó törvénybe iktatásával sikerült azt elérnünk, hogy ugyanannyi szavazatért most ne járjon kevesebb mandátum, mint négy évvel ezelőtt" - hangsúlyozta Pásztor Bálint.
    

A hétmilliós Szerbia lakosságának körülbelül 3,5 százaléka magyar, vagyis megközelítőleg 250 ezer magyar él az országban. A VMSZ azonban nemcsak a magyar szavazatokra számít, hanem azoknak a más nemzetiségűeknek - akár a szerbeknek vagy horvátoknak - a voksára is, akik azonosulni tudnak a párt programjával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com