Közös listán indulna a szerb ellenzék a jövő évi választásokon

A legnagyobb szerb ellenzéki pártok közösen indulnának a jövő évi parlamenti választásokon, elkerülve azt a hibát, amelyet a 2020-as választások idején követtek el, vagyis hogy a voksolás bojkottja miatt kimaradtak a politikai életből - számolt be róla kedden a Nova.rs hírportál.

Szerdán 234 helyen ismétlik meg a voksolást

A felmerült szabálytalanságok miatt szerdán 234 helyen ismétlik meg a parlamenti választásokat Szerbiában, a voksolás végeredménye a hét végén várható.

A Vajdasági Magyar Szövetség szeretné megtartani vagy növelni képviselői számát

A kampány során tapasztalt jó hangulat, a választópolgárok elégedettsége, valamint a választási törvény módosítása mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) meg tudja őrizni a képviselet eddigi szintjét.

Politikusok estek egymásnak a szerbiai parlament előtt

Parlamenti képviselők dulakodtak a szerbiai parlament épülete előtt pénteken, a szélsőjobboldal vezetője letépte az egyik kormánypárt vezetőjének a zakóját, és lökdöste az egészségügyi minisztert.

Betiltják a tömegrendezvényeket Szerbiában

Betiltják a zárt térbe szervezendő, száz résztvevőt meghaladó rendezvényeket, valamint lezárják a kisebb határátkelőket - erről döntött Szerbiában a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb szerdán, és a vonatkozó határozatot a kormány még a nap folyamán meghozza.

A köztársasági elnök lemondta pártja minden kampányrendezvényét

Aleksandar Vucic szerb elnök lemondta az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) minden kampányrendezvényét a következő három hétre, hogy ezzel is hozzájáruljon az új típusú koronavírus-járvány megfékezéséhez - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Április 26-ára írta ki a szerb elnök a parlamenti választást

Április 26-ára írta ki Aleksandar Vucic szerb elnök a parlamenti választást, amellyel egy időben önkormányzati és tartományi parlamenti voksolást is tartanak.

Bojkottálja a parlament üléseit a szerbiai ellenzék

A szerb parlament üléseinek bojkottját jelentette be hétfőn a Szövetség Szerbiáért elnevezésű ellenzéki tömörülés.

Szerb miniszterelnök: nem lesz kormányátalakítás, amíg nem rendeződik a helyzet Koszovóban

Nem lesz kormányátalakítás Szerbiában mindaddig, amíg nem rendeződik a helyzet Koszovóban - jelentette ki Ana Brnabic miniszterelnök.

Március 4-én önkormányzati választást tartanak Belgrádban

Önkormányzati választást tartanak Belgrádban március 4-én, a várakozások szerint a szerb fővárost a következő négy évben is a legnagyobb szerb párt, a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetheti.

Két új minisztériummal bővül a szerb kormány

Megkezdődött a minisztériumokról szóló törvény vitája a szerb parlamentben szombaton, a várakozások szerint a képviselők hétfőn szavaznak a jogszabályról, amelynek eredményeként két új minisztériummal bővül a szerb kormány.

Kutató: alkotmánymódosításra is sor kerülhet

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa, Juhász György szerint alkotmánymódosításra is sor kerülhet Szerbiában.