Bojkottálja a parlament üléseit a szerbiai ellenzék

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A szerb parlament üléseinek bojkottját jelentette be hétfőn a Szövetség Szerbiáért elnevezésű ellenzéki tömörülés.A szerbiai képviselőház hétfőn kezdődött ülésén már nem is vettek részt az ellenzéki képviselők, és közleményük szerint mindaddig bojkottálják az üléseket, amíg az Egy az ötmillióból jelmondatú tüntetéseken elhangzott követelések nem teljesülnek.

    
A mintegy 30 ellenzéki pártból és szervezetből álló, a 250 fős parlamentben körülbelül ötven képviselővel rendelkező Szövetség Szerbiáért elnevezésű tömörülés szerint Aleksandar Vucic államfő már autokratikus eszközökkel irányítja az országot, pártja pedig korrupt, és a kormányzatéval ellentétes minden gondolatot elnyomna.
    

A hétfői közlemény szerint az ellenzéki pártok nem akarnak részt venni a "látszatdemokrácia" fenntartásában, és ezzel legitimálni azt "a totalitárius rendszert, amely elnyomja az ellenzéket, és az állam ellenségeinek tekinti a politikai ellenfeleket". A tiltakozások már tíz hete tartanak Belgrádban, a tüntetők szombat esténként vonulnak az utcára Aleksandar Vucic elnök lemondását követelve.


A tiltakozóknak más követeléseik is voltak, de ahogy egyre több ellenzéki párt csatlakozott a demonstrációkhoz, ahelyett hogy növekedett volna, inkább csökkent a követelések száma. Ennek oka az, hogy az ellenzék nagyon megosztott, és csak abban ért egyet, hogy Aleksandar Vucicnak távoznia kell a szerb politikából. Az utóbbi néhány hétben a szerb főváros mellett további mintegy húsz településen is rendeztek Vucic-ellenes tüntetést.
   

A tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Vucic által vezetett Szerb Haladó Párthoz köthetőek.
    

A tüntetések jelmondata az "Egy az ötmillióból" lett, ami arra utal, hogy az első tiltakozást követően Aleksandar Vucic kijelentette, hogy akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára. Mivel ez körülbelül Szerbia nagykorú, választásra jogosult lakosságának felel meg, a tiltakozók a kijelentést úgy értelmezték, hogy az elnök diktatúrát vezetne be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com