Politikusok estek egymásnak a szerbiai parlament előtt

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Parlamenti képviselők dulakodtak a szerbiai parlament épülete előtt pénteken, a szélsőjobboldal vezetője letépte az egyik kormánypárt vezetőjének a zakóját, és lökdöste az egészségügyi minisztert.Az ellenzéki, szélsőjobboldali Dveri nevű párt elnöke, Bosko Obradovic, valamint a párt néhány tagja és szimpatizánsa elállta a parlament bejáratát a pénteki ülés előtt, és nem akarta beengedni a képviselőket az épületbe. A tiltakozók "Le a kormánnyal!", "A koronavírus a választásoktól függ?", és "Ünnepelni nem lehet, de választásokat tartani igen" feliratú táblákkal, sípszóval, valamint "Az elnök elárulta Koszovót" felkiáltásokkal tüntettek a parlament előtt.

    
Bosko Obradovic, a parlament ülésére érkező Zlatibor Loncar egészségügyi minisztert azzal fenyegette, hogy "börtönbe fog kerülni". "Nyolc éve megszegik az alkotmányt, tönkreteszik az állami szerveket, minden lehetséges módon manipulálják, megalázzák és sértegetik ezt a népet és az államot. Elvették az életünket, a szabadságunkat, a pénzünket, az intézményeinket, tönkretettek mindent normalitást az államban. Azért tiltakozunk, mert nem akarjuk ezt tovább tűrni" - mondta a szélsőjobboldali parlamenti párt vezetője miután letépte az ülésre érkező Népi Parasztpárt elnökének, Marijan Risticevicnek a zakóját.
    

Bosko Obradovicot egyébként szerdán eltávolították a parlament üléséről, mert sípot fújva akadályozta a képviselők munkáját. A döntés értelmében a politikus a képviselőház épületébe ugyan beléphet, ám a tavaszi ülésszak végéig nem vehet részt a törvényhozás munkájában. A politikus korábban arról beszélt, hogy a szükségállapotot a kormányzó Szerb Haladó Párt és elnöke, Aleksandar Vucic államfő saját érdekei szerint használja, és a koronavírus-járvánnyal összefüggő döntések mögött politikai motiváció áll. Mint mondta, az 53 napos szükségállapot megszüntetését sem a járvány lecsengése, hanem a júniusra tervezett választások kampánya indokolta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com