A Zöldek megerősödtek a francia önkormányzati választások első fordulójában, de feltehetően elmarad a második forduló

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A Zöldek jelentősen előretörtek, de a koronavírus-járvány terjedése miatti félelem a legfőbb győztese a francia önkormányzati választások első fordulójának, amelynek semmissé nyilvánítását és a második forduló eltörlését fontolgatta hétfőn a kormányzat, miközben a franciák elkezdtek felkészülni az olaszországi és a spanyolországi házi elkülönítéshez.Emmanuel Macron államfő hétfő este élő televíziós beszédben jelenti be a COVID-19 járvány terjedésének megakadályozását célzó újabb intézkedéseket - közölte az elnöki hivatal. A bejelentésekről a védelmi tanács déli ülésén dönt a kormányzat, miközben az egészségügyi hatóságok arra figyelmeztettek, hogy "nagyon gyorsan romlik a helyzet" Franciaországban, ahol három nap alatt megduplázódott a diagnosztizált esetek száma.

    
A vasárnap esti hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma 5423 volt, ami több mint 900-zal haladja meg az előző napi adatokat, a halottak száma pedig 36-tal 127-re emelkedett. A betegek közül mintegy négyszázan vannak súlyos állapotban intenzív osztályokon, ez százzal több, mint 24 órával ezelőtt. Az egészségügyi tárca szerint ez utóbbi adat a legfontosabb a járvány elleni intézkedések szempontjából, amelyek elsődleges célja az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségének enyhítése.


    

A helyhatósági választásokon 47 millió francia és 330 ezer Franciaországban élő európai uniós állampolgár mintegy 35 ezer önkormányzat tagjait választja meg a következő hat évre, de a vasárnapi első fordulóban a választóknak alig 44 százaléka vonult az urnákhoz, ami Franciaországban rekordalacsony részvételnek számít.  
    

A Zöldek könyvelhették el a legjelentősebb előretörést. Első helyen végeztek, és a második fordulóban győzelemre számíthatnak olyan nagyvárosokban, mint Strasbourg, Bordeaux, Lyon, Besancon és Grenoble. A Marine Le Pen vezette radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés is több győzelmet könyvelhetett el már az első fordulóban, sikerült megtartania a 2014-ben megszerzett közepes városok irányítását (Hénin-Beaumon, Fréjus, Hayange vagy Beaucaire), és jó esélye van a pártnak a győzelemre a második fordulóban Perpignanban is.
    

Édouard Philippe miniszterelnök a normandiai Le Havre-ban jelöltette magát, amelynek kormányfői kinevezése előtt polgármestere volt, s az első fordulóban 43 százalékkal az élen végzett. Sem az ő jó szereplése, sem az, hogy Gérald Darmanin költségvetési miniszter az első fordulóban megszerezte a szavazatok többségét az északi Tourcoing-ban, nem tudta leleplezni, hogy Emmanuel Macron 2016-ban alakult pártjának nem sikerült helyi szinteken beágyazódnia, és az első fordulóban a legtöbb helyen alulmaradtak a jelöltjei.
    

Párizsban a jelenlegi polgármester, a szocialista Anne Hidalgo lett az első a szavazatok 30 százalékával, a 22 százalékot elért jobbközép Rachida Dati korábbi igazságügyi miniszter előtt, de a második fordulóba bejutott a harmadik helyen álló kormánypárti Agnes Buzyn is, aki a szavazatok 17,8 százalékát szerezte meg. Ő egyébként hétfőn bejelentette: a járvány miatt felfüggeszti a második forduló előtti kampányát, de nem lép vissza.
    

Az északi Lille-ben is a jelenlegi polgármester, a szocialista Martin Aubry végzett az élen 30 százalékos támogatottsággal a Zöldek és a kormánypárti jelölt előtt. A 2014-ben hatalmas győzelmet aratott jobbközép Köztársaságiak, akik Emmanuel Macron 2017-os elnökké választása után gyakorlatilag megsemmisültek az országos politikában, valamelyest megerősödtek. A nagyobb városok közül Nizzában, Marseille-ben, Bordeaux-ban és Toulouse-ban is sikerült az élen végezniük.
    

Az országos hírcsatornák eredményváró műsoraiban a politikusok azonban elsősorban arról vitáztak, hogy érdemes és szabad-e ilyen körülmények között megtartani a második fordulót jövő vasárnap. Marine Le Pen és Yannick Jadot, a Zöldek elnöke is a választások elhalasztását kérte a járványügyi helyzetre való tekintettel.
    

A kormányzat óriási politikai nyomás alá került, miután szombat este - amikor bejelentette, hogy az egész ország gyakorlatilag leáll, s csak a létfontosságú nyilvános helyek, az élelmiszerboltok, a dohányboltok, a gyógyszertárak, a bankok és a benzinkutak lehetnek ezentúl nyitva, és mindenkinek a legszükségesebbre kell korlátoznia a mozgását, amiért a Covid-19 vírus okozta fertőzés egyre erősebben terjed az országban - nem halasztotta el a választások első fordulóját. Hétfőn nem nyitottak ki a bölcsődék és az óvodák, és az oktatási intézmények, az általános iskoláktól az egyetemekig zárva tartanak, a tanítást távoktatás formájában folytatódik.
    

Vasárnap a párizsiak többsége fittyet hányt a kormányzat kérdésére, és napos tavaszi időben tömegek voltak az utcán és a parkokban, amit a politikusok többsége szóvá is tett az esti választási műsorokban, felelőtlennek nevezve az állampolgárokat. Hétfőn már jóval kevesebben merészkedtek az utcákra, sokan egészségügyi kesztyűben és maszkban közlekedtek, szinte csak teherautókat, üres buszokat látni, s a metró is szinte üresen közlekedik, a szociális élet a minimálisra csökkent, de a bevásárlási láz nem enyhült: az élelmiszerboltokban hosszú sorokban várakoztak a pénztárak előtt az emberek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com