Áder Szlovéniában: Európa külső határait meg kell védeni, a belső határait pedig szabadon kell hagyni

Halápi Zsolt, az MTI különtudósítója jelenti: Európa külső határait meg kell védeni, a belső határait szabadon kell hagyni, az embercsempészek ellen pedig minden eddiginél szigorúbban kell fellépni - hangsúlyozta Áder János, amikor találkozott Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel, Ljubljanában pénteken.Az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón a magyar államfő kiemelte: megbeszélésükön egyetértettek abban, hogy a migránsokat kibocsátó országokat európai uniós forrásokból, de más nemzetek bevonásával támogatni kell, csakúgy, mint azokat, ahol több millió menekült tartózkodik, így Törökországot, Jordániát vagy Libanont. Ennek célja az, hogy a migrációs késztetés ne legyen olyan erős, mint amit az elmúlt években láthattunk - fogalmazott.

    
Áder János hangsúlyozta, beszéltek arról, hogy az embercsempészek ellen az eddiginél nagyobb együttműködésre van szükség: még mielőtt az új csempészútvonalak bejáratódnának, meg kell szüntetni azokat. Nem szabad engedni, hogy az embercsempészek legyenek a legnagyobb haszonélvezői a migrációnak - tette hozzá.
    

Szólt arról, hogy Magyarország úgy mint eddig, továbbra is jó szomszédja és kiszámítható partnere kíván lenni Szlovéniának. Kiemelte, hogy dinamikusan nő a két ország közötti kereskedelmi forgalom, és közös cél, hogy a kereskedelmi infrastruktúra is javuljon. Szólt arról, hogy 2019 végére elkészül az M70-es út, amely közvetlen autópálya kapcsolatot biztosít a két ország között, 2020 végére pedig felépülhet a két országot összekötő távvezeték, amely közvetlen kapcsolatot hoz létre a villamosenergia-rendszerek között.
    

Borut Pahor kiemelten szólt a rábavidéki szlovén és a muravidéki magyar kisebbség jó helyzetéről.

Mint mondta, csütörtökön találkozott a rábavidéki szlovénok képviselőivel, akik kedvezően értékelték a magyar kormány kisebbségekkel kapcsolatos törekvéseit. Arra kérte Áder Jánost, hogy a következő években valamivel több figyelmet szenteljenek a Rábavidékre irányuló beruházásokra, hogy új munkahelyek létrehozásával ott tartsák a szlovén nemzetiségű fiatalokat.


Hozzátette, Szlovénia is törekszik arra, hogy gondoskodjon a szlovéniai magyar kisebbségről, és együttműködnek a magyar nemzetiségi képviselővel is a parlamentben. Úgy fogalmazott, kettőjük személyes törekvése a jószomszédi viszonyra hozzájárult ahhoz, hogy országaik kapcsolata kitűnő, mintaszerűnek minősíthető, annak ellenére is, hogy egyes témákban eltérőek az álláspontok. Ezeket az eltéréseket az ilyen baráti együttműködések során lehet megmagyarázni - tette hozzá.
    

Borut Pahor hangsúlyozta, hogy a két ország gazdasági együttműködése erősödik, az áru- és szolgáltatáscsere hamarosan eléri a kétmilliárd eurót. Ez két ilyen méretű ország esetében a nagyon szoros együttműködés jele. Mint mondta, Magyarország Szlovénia hatodik legfontosabb külkereskedelmi partnere, az elmúlt egy évben pedig hatszázalékos volt a kereskedelmi forgalom növekedése.
    

A Nyugat-Balkán helyzetéről szólva a szlovén államfő azt mondta, hogy Szlovénia és Magyarország számára fontos a térségben jelenlévő problémákat együtt kezeljék. Áder János ennek kapcsán hangsúlyozta, biztonságpolitikai kérdés, és az Európai Unió hitelessége szempontjából is fontos, hogy a nyugat-balkáni országok egy világos forgatókönyv szerint tudjanak csatlakozni az Unióhoz.
   

Közös célként említette, hogy az agrártámogatások ne csökkenjenek az Unióban, ugyanis a később csatlakozott országoknak ezekre szükségük van ahhoz, hogy felzárkózzanak. Felidézte, hogy Szlovénia és Magyarország egy időben, de késéssel csatlakozott az Unióhoz. Úgy kellett beszállniuk a versenybe, hogy más tagországok már komoly támogatást kaptak.
    

Borut Pahor hangsúlyozta, hogy az Európai Unió fontos számukra, biztosítja, hogy országuk biztonságosabbá és fejlettebbé válhasson. Áder János kérdésre válaszolva szólt arról, hogy a koperi kikötő szempontjából Magyarország Ausztria után a legfontosabb ország. Magyarország érdeke, hogy a koperi kikötőből az áru minél hamarabb Magyarországra, vagy Magyarországon keresztül a célállomására jusson. Ez Szlovéniának is fontos, mert ha nem valósul meg az ezzel kapcsolatos vasúti beruházás, akkor más útvonalak nyílnak, más vasútvonalak épülnek, itt konkurencia van - hangsúlyozta. Mint mondta, ha Szlovénia ezt "meg tudja egyedül is valósítani, akkor hajrá". Ha az új kormány elő tudja teremteni ennek a vasútnak a pénzügyi feltételeit, akkor tegye meg minél hamarabb - javasolta.
    

Borut Pahor ehhez hozzátette, az új kormány kötelessége, hogy újraértékelje mindezt, de ezzel kapcsolatban semmilyen döntés nem született. Mint mondta üdvözli, hogy az országok között erről tárgyalások folynak. Áder Jánost kérdezték az Európai Parlament Magyarországgal kapcsolatos határozatáról. Úgy válaszolt: idő előtti ennek a kérdésnek a felvetése, a 7. cikkel kapcsolatban az eljárás elején vannak, amelynek kíváncsian várja a végét. Türelmesen megvárják, míg lefolytatják az eljárást, megvárják, milyen döntések születnek és utána Magyarország reagálni fog.
    

A magyar államfő megbeszélést folytatott Dejan Zidannal, a szlovén Országgyűlés elnökével is, akivel elsősorban a klímaváltozásról beszéltek. Ezután a ljubjanai Várban Áder János megkoszorúzta Batthyány-emléktáblát, amely annak állít emléket, hogy 1849-ben csaknem három hónapig a vár falai között őrizték az első felelős magyar kormány miniszterelnökét.
    

A Várban Áder János Borut Pahorral közösen felavatta a szlovén-magyar barátság padját. A pad Magyarország irányába néz és a szlovén-horvát barátság padja mellett található. Áder János délután a szlovéniai magyar kisebbségi vezetőkkel találkozik, majd kora este Borut Pahorral együtt részt vesz az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadáson.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com