4 gyerekét egyedül hagyta a nő, hogy másik földrészen nyaraljon

Még a rendőröket és a gyerekvédelmiseket is ledöbbentette, hogy mit művelt egy négygyerekes anyuka.

Az iowai nő azért, hogy utazgasson, egyedül hagyta a gyerekeit egy 9 mm-es géppisztolya társaságában. A letartóztatott nő később azzal védekezett, hogy nem talált bébiszittert, akire a gyerekeit bízhatta volna.



Erin Lee Macke szeptember 20-án lépett le otthonról, hogy Németországba utazhasson egy barátjával méghozzá 11 napra. Ennyi időre akarta magukra hagyni a gyerekeit, egy 12 éves ikerpárt, illetve egy hat és egy hétéves gyereket. A nő azt megengedte a gyerekeinek, hogy Instagramon kövessék, így fogják tudni merre jár.



A gyerekeket végül úgy mentették meg a nagyobb bajtól, hogy a gyerekvédelmisek szeptember 21-én megjelentek náluk és kiderült, hogy mi történt.
A gyerekek ugyanis elmesélték, hogy az anyjuk előző nap elutazott és csak október 1-jén jön vissza.



A hatóság emberei ekkor felhívták a nőt, aki közölte, hogy nem volt bébiszitter, ezért hagyta egyedül a négy gyerekét. A rendőrök azonban közölték, hogy azonnal haza kell jönnie, így a nő szeptember 27-én visszatért az USA-ba, ahol azonnal letartóztatták.

A nőt négy személy veszélyeztetésével vádolják, illetve, azért is felelnie kell, hogy otthagyta a lőfegyverét a gyerekei mellett.



A gyerekek veszélyeztetéséért max két év börtönt kaphat, a fegyver miatt pedig még egy évet.

“Még soha nem hallotta ehhez hasonló esetről sem”. “Olyan van, hogy egy-egy éjszakára magukra hagyják a gyereküket, de az hogy az országot, és egy másik földrészre utaznak, az mindenkit meglepett” - - mondta el az egyik rendőr. tette hozzá.

A nő ráadásul a barátnőjével ment el Németországba, aki magával vitte csecsemőjét is.



A hatóságok az ikreket az apjuknál, - a nő volt férjénél - helyezték el, a két kisebb gyereket pedig egy másik családtagnál.



A nőnek a bíró megtiltotta, hogy kapcsolatba lépjen a gyerekeivel.



Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com