A rendőröket gyilkoló orvlövész további támadásokat készített elő Dallasban

A rendőröket gyilkoló orvlövész valószínűleg további támadásokat készített elő Dallasban. Minderről a dallasi rendőrfőnök David Brown számolt be a CNN hírtelevíziónak vasárnap délelőtt adott interjújában.

Brown szerint ez a lakásán talált naplójából derült ki. "Meggyőződésünk, hogy a gyanúsítottnak más tervei is voltak, rendőrök elleni témadásokat készített elő, hogy megfizettesse velünk mindazt, amiről úgy gondolta, hogy a feltételezett cselekedetekkel a rendőrök a színesbőrűeket büntetik.
" - fogalmazott Brown rendőrfőnök.

00

Elmondta azt is, hogy Johnson lakásában bombák készítésére alkalmas anyagokat találtak, és arra utaló nyomokat is, hogy a merénylő otthon gyakorolhatta a detonációkat.

Az interjúban a rendőrfőnök megerősítette: Johnson azt követelte, hogy a túsztárgyaláshoz fekete rendőrt küldjenek, csakis azzal hajlandó tárgyalni. Ám Brown azt már nem részletezte, hogy teljesítették-e az orvlövész követelését. Ismételten megerősítette viszont azt is: a rendőrség és az FBI változatlanul nem zárja ki, hogy más - ahogyan fogalmazott: - "bűntársak" is részt vehettek a lövöldözésben.

Kitért David Brown a robotbombára is, amellyel likvidálták Johnsont. A robotra szerelt bombát eddig Afganisztánban és Irakban alkalmazta az amerikai hadsereg, s most először fordult elő, hogy a rendőrség is ezt alkalmazta.

Ennek nyomán vita kezdődött arról, vajon etikus-e a köztörvényes bűnözök ellen is felhasználni. Browwn kifejtette, hogy ismét ismét a bevetése mellett döntene, "ha a körülmények így kívánják". "Úgy hisszük, hogy e döntéssel emberéleteket mentettünk meg. Akik a döntést bírálják, nem a földön járnak és az ő életük nincs veszélyben" - szögezte le a dallasi rendőrkapitányság vezetője.

Elmondta továbbá, hogy a dallasi orvlövész a saját vérével próbált írni a valamit a falra a parkolóházban, ahonnan lövöldözött és ahol likvidálták, a szakértők most dolgoznak rajta, hogy megfejtsék az írást.

MTI

Hozzászólások

Veséjével mentette meg a rendőrnő az idegen kisfiú életét - videó

Veséjével mentette meg a rendőrnő az idegen kisfiú életét - videó

A rendőrnő a közösségi oldalon látta a felhívást és jelentkezett rá.

Eltűnt a 3 éves kislány, akit büntetésből kizavartak a kertbe

Eltűnt a 3 éves kislány, akit büntetésből kizavartak a kertbe

A szülőktől a hatóságok azóta elvették a nagyobb testvért is, de a kislányt nem találták meg.

Nővérként tért vissza a kórházba a lány, aki kétszer győzte le a rákot

Nővérként tért vissza a kórházba a lány, aki kétszer győzte le a rákot

Az amerikai lány kétszer nézett szembe a szörnyű betegséggel és győztesen jött ki belőle.

4 gyerekét egyedül hagyta a nő, hogy másik földrészen nyaraljon

4 gyerekét egyedül hagyta a nő, hogy másik földrészen nyaraljon

Az iowai nőt jelenleg a világ legrosszabb anyái között emlegetik, kész csoda, hogy a gyerekeinek nem esett baja.

Felháborító videó: újszülött babákat aláztak meg a dolgozók egy kórházban

Felháborító videó: újszülött babákat aláztak meg a dolgozók egy kórházban

Egy amerikai kórházban a dolgozók botrányos dolgot műveltek az újszülöttekkel.

Szeptember 11-i terrortámadás hozta össze a fiatal párt

Szeptember 11-i terrortámadás hozta össze a fiatal párt

A fiatalok szerelme a tragédia árnyékában alakult ki, nemrég pedig összeházasodtak.

Döbbenetes túlkapást követett el a rendőr a munkáját végző nővérrel -  videó

Döbbenetes túlkapást követett el a rendőr a munkáját végző nővérrel - videó

Egész Amerikát felháborította az ahogyan elbánt a nyomozó a kórházban a nővérrel.

Öten kényszerítették spárgába a síró gimnazistát – megrázó videó

Öten kényszerítették spárgába a síró gimnazistát – megrázó videó

Az interneten vírusként terjed a denveri iskolában történt kegyetlenkedés.

22 milliós kártérítést kapott a muszlim nő, akiről a rendőrök lerántották a hidzsábot

22 milliós kártérítést kapott a muszlim nő, akiről a rendőrök lerántották a hidzsábot

A bíró szerint a nő szabad vallásgyakorláshoz való jogát megsértették a hatóságok.

Obama Twitter-üzenete rekordot döntött

Obama Twitter-üzenete rekordot döntött

Rekordot döntött Barack Obama volt amerikai elnök szombati Twitter-üzenete, melyet a Charlottesville-i atrocitásokra reagálva írt a mikroblogra, szerda délelőttig már hárommillió felhasználó nyomta meg a like gombot.

http://ujhazak.com