Az Egyesült Államok új nukleáris reaktorokat épít

Az amerikai kormány alaptőkéjének hála 30 év kihagyás után az Egyesült Államok ismét új típusú nukleáris reaktorok építésébe fogott.


Az atomreaktorok alapja már teljesen elkészült. Az atomreaktorok alapja már teljesen elkészült.

A két új reaktor Dél-Karolinában, illetve a Georgia-i Burke megyében kerül megépítésre. Az épületek alapjait már lerakták március elején, és tervezett átadásuk 2016-ra, vagy 2017-re fog esni.

A reaktorok a régebbi modellekhez hasonlóan az urán maghasadásának energiájával fogják felmelegíteni a folyamatosan cirkuláló vizet, melyből az energiaközlés hatására forró vízgőz keletkezik, amely turbinákat fog meghajtani, így alkalmas lesz elektromos energia előállítására. A nukleáris reaktorok egyenként 1100 megawatt energiával fognak hozzájárulni a régiók elektromos áram ellátottságához.

A jelenleg építés alatt álló két reaktor mellé még kettőt terveznek építeni a jövőben, mindegyik üzemrészhez még egyet-egyet. A nukleáris energia iránti fokozott érdeklődés még sok évvel ezelőtt kezdődött, hiszen ez az energiaforrás nem szennyezi szén-dioxiddal a környezetet, mint a fosszilis tüzelőanyagokat - ilyen anyag a kőolaj és a faszén - alkalmazó hőerőművek. Az építkezések sok éves csúszásának oka az volt, hogy a kivitelezéshez nagy pénzösszegekre lett volna szükség, melyeket azonban a vállalkozások egyénileg nem tudtak biztosítani. Szerencsére Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke támogatja a tiszta energiaforrással működő erőműveket, és így 8,3 billió dollárt kölcsönzött az állami alapból az erőművek felépítésének támogatásához.

Az új típusú atomerőművek további előnyei közé tartozik még az is, hogy annak ellenére, hogy a kivitelezésük igen csak költséges, a fűtőanyag beszerzési ára alacsony, és így hosszú távon jövedelmezőbb a működtetésük. Kínában szintén hasonló típusú nukleáris erőműveket alkalmaznak, összesen 28 darabot országszerte. "Valakinek meg kell tennie az első tépést, hogy végül kitaposhassa az ösvényt ezelőtt az új technológia előtt." - nyilatkozta Mitchell Singer, a washingtoni Nukleáris Energia Intézet munkatársa, és még hozzátette: "Amint az új erőművek sikeresen üzembe állnak talán mások is követni fogják a példánkat, és kedvet kapnak hasonló reaktorok kivitelezéséhez."

Hozzászólások

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

Bántják a netezők a párkapcsolatban élő fogyatékos férfit és ép barátnőjét

A fiatalokat minden feltöltött vlogjuk után trollok szedik szét a kapcsolatuk miatt.

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

Hős buszsofőr mentette meg a fagyban mezítláb bóklászó kisbaba életét

A buszvezetőt tettéért a napokban ki is tüntették az amerikai Milwaukee-ban.

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Csoda: teljesen eltűnt a 11 éves kislány gyógyíthatatlan agydaganata

Az orvosok sem értik, hogy történt a csoda a kislánnyal, akinek már csak hónapjai voltak hátra.

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

Életre szóló ajándékot kapott szülinapjára a 11 éves kislány - videó

A szívbeteg kislány két dolgot szeretett volna a szülinapjára, de titokban csak az egyikben reménykedett.

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

Hihetetlen módon jótékonykodott egy ismeretlen férfi egy áruházban

A jótevőről fénykép is készült, amelyet az egyik ott vásárló örökített meg, de azóta sem tudják kicsoda volt.

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Malőr: terepjárót dobtak le az égből egy családi ház kertjébe

Előfordulhat, hogy az égből mindenféle dolgok repkednek, de azért egy terepjáró elég ritka dolog szokott lenni.

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

Sorstársain segít a kerekesszékes tánccsoportot létrehozó fiatal lány

A lány 17 éves korában bénult le egy részeg sofőr miatt, de nem adta fel és új célokat tűzött ki magának

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

Sellőként úszik a medencében egyedül az 1 éves baba – videó

A kislányt az édesanyja tanította meg kilenc hónapos korára úszni, ahogy korábban a nővérét is.

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

Életét köszönheti az anya annak, hogy hagyta a 4 éves kisfiának nyomkodni a telefonját

A gyerek kütyüfüggősége ezúttal életmentő volt, mikor eszméletlenül talált rá az édesanyjára.

http://ujhazak.com