Obama Twitter-üzenete rekordot döntött

Obama Nelson Mandelától idézett a három tweetből álló üzenetben: "Senki sem születik úgy, hogy egy másik embert bőrszíne, származása vagy vallása miatt utál, embereknek tanulniuk kell a gyűlöletet, de ha gyűlölni meg tudnak tanulni, akkor szeretni is meg lehet tanítani őket. Mert a szeretet természetesebben fakad az emberi szívből az ellentéténél".



Az új rekordot jelentő hárommmillió like-ot az idézet első része kapta, a második 1,2 milliónál, a harmadik 1,1-nél tart. A korábbi csúcsot Ariana Grande tartotta, melyet a májusi manchesteri koncertjét követő terrortámadást követően írt, azt 2,7 millióan kedvelték. A harmadik legkedveltebb tweet Ellen DeGeneres amerikai tévés műsorvezetőé, aki a 2014-es Oscar-gálán készített egy szelfit a filmvilág legnagyobbjainak részvételével.

Obama az egyike a Twitter legtöbb, 93,3 millió követővel rendelkező személyiségeinek, Donald Trump jelenlegi amerikai elnöknek 35.9 millió követője van, nagyrészt korábbi @realDonaldTrump elnevezésű fiókja örökségeként.

MTI

Hozzászólások

Kocsija hűtővízén élt egy hétig a 60 méteres szakadékba zuhant nő

Kocsija hűtővízén élt egy hétig a 60 méteres szakadékba zuhant nő

A nő a testvéréhez indult látogatóba, de útközben megcsúszott és kocsijával belezuhant egy szakadékba.

Saját fiuktól életük legszebb ajándékát kapták a szülők

Saját fiuktól életük legszebb ajándékát kapták a szülők

A fiú így akart köszönetet mondani szüleinek a kitartásukért és az érte hozott áldozatukért.

Szívszorító posztot írt az apa, aki herpeszvírus miatt vesztette el újszülött kislányát

Szívszorító posztot írt az apa, aki herpeszvírus miatt vesztette el újszülött kislányát

Az édesapa a bejegyzésében a kézmosás fontosságára hívja fel a figyelmet és a higiénia betartására.

Bolygó megmentése érdekében sterilizáltatta magát egy 31 éves nő

Bolygó megmentése érdekében sterilizáltatta magát egy 31 éves nő

A nő szerint ezzel ő is hozzájárul a bolygó megmentéséhez, ahelyett, hogy károsítaná azt.

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

Kegyetlenül elbánt a férfi egy útjába kerülő kiscicával - videó 18+

A rendőrség a videó alapján keresi az elkövetőt, még nyomravezetői díjat is felajánlottak.

Esküvőjük napján kis híján tragédia történt a fiatal házasokkal

Esküvőjük napján kis híján tragédia történt a fiatal házasokkal

A wisconsini fiatalok éppen a megismerkedésükről beszéltek, mikor váratlan dolog történt.

Barista alázta meg a beszédhibás férfit a Starbucksban

Barista alázta meg a beszédhibás férfit a Starbucksban

A történtekről a férfi barátja írt egy bejegyzést, amely eljutott a Starbucks vezetőségéhez is.

Nyomortelepen élő beteg kiskutyát mentett meg az elszánt tinilány

Nyomortelepen élő beteg kiskutyát mentett meg az elszánt tinilány

A 17 éves lány addig küzdött, amíg a kiskutyát haza tudta hozatni Jamaicából.

Jakuzziban fürdött és koktélt ivott a medve egy férfi házában

Jakuzziban fürdött és koktélt ivott a medve egy férfi házában

Az amerikai férfi nem akart hinni a szemének, mikor meglátta ki lubickol a medencéjében.

Szeretett terhes lenni az önzetlen nő, aki 5 gyereket szült béranyaként

Szeretett terhes lenni az önzetlen nő, aki 5 gyereket szült béranyaként

A dallasi asszony 8 éven keresztül segített mások gyermekeit kihordani, mert minden alkalommal elképesztő örömöt élt meg.

http://ujhazak.com