Amerikai védelmi miniszter: Washington békekezdeményezései nem jelentik Ukrajna elárulását

Az Egyesült Államok kezdeményezései az ukrajnai háború befejezésére nem jelentik Ukrajna elárulását - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Mark Rutte NATO-főtitkárral közösen adott, a védelmi miniszterek tanácskozását megelőző csütörtöki sajtónyilatkozatában.Nyilatkozata azt követően hangzott el, hogy szerdán az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Hegseth hangsúlyozta, hogy "egyik ország sem vállalt nagyobb elköteleződést" Ukrajna mellett, mint az Egyesült Államok, és kijelentette, hogy Washington több mint 300 milliárd dollárt biztosított Kijev számára.

"Az Egyesült Államok befektetett a frontvonalak stabilizálásába az orosz agresszió után. Tehát árulásról szó sincs, inkább arról, hogy mindenki, beleértve az Egyesült Államokat is, elkötelezett egy diplomáciai úton elérendő béke érdekében, amely véget vet a vérontásnak" - jelentette ki. Hozzátette, hogy ez mind Moszkva, mind Kijev részéről olyan lemondásokat igényel, amelyeket "nem akarnak elfogadni".

"Védelmi miniszterként végzett munkám, a NATO-val együttműködésben, biztosítani, hogy ennek a szövetségnek a védelmi képességei a lehető legerősebbek legyenek, hogy elrettentsék a jövőbeni agressziókat a kontinensen" - tette hozzá.

Leszögezte: az Egyesült Államok "aktív partnere" a NATO-nak, és az is marad.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "nem lesz elegendő", ha az európai szövetségesek védelmi célú befektetései nem haladják meg a GDP 2 százalékát.

"A 3-4 százalék és végső soron - ahogyan Trump elnök mondta - az 5 százalék védelmi befektetés kulcsfontosságú. Oroszország hadigépezete egyre nagyobb területeket próbál elfoglalni Ukrajnában, ennek megakadályozása pedig Európa egyik legfontosabb felelőssége" - mondta. Hegseth kifejtette, hogy amerikai védelmi miniszterként az is feladata, hogy "realista szemszögből" beszéljen az ukrajnai konfliktus alakulásáról.

"Trump elnök a világ legjobb tárgyalója, ő lesz képes a két felet egy asztalhoz ültetni, hogy diplomáciai úton zárják le a konfliktust, ami végső soron mindenki számára kívánatos. Egyetlen ember van a világon, aki képes összehívni a feleket a béke érdekében, és ez Donald Trump elnök" - húzta alá meg.

Mark Rutte hangsúlyozta: a védelmi kiadások növelése elengedhetetlen, hiszen néhány éven belül a NATO nem lesz képes megvédeni magát, ha tagországai nem teszik meg a szükséges lépéseket. Mint mondta, az Egyesült Államok jogosan várja el, hogy Európa és Kanada nagyobb részt vállaljon a NATO terheiből, hiszen ez a szövetség minden tagállam közös biztonságát szolgálja. Ez nemcsak igazságos, hanem az egyetlen ésszerű megoldás is - emelte ki.

Felhívta a figyelmet, hogy a védelmi ipari termelés fokozása szintén kulcsfontosságú, és nemcsak Európát érinti, hanem az Egyesült Államokat, Törökországot és minden más szövetséges országot. A hatalmas védelmi ipari bázisunkat hatékonyabban kell kihasználnunk ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani Oroszországgal, Kínával és más fenyegetésekkel - tette hozzá.

Rutte szerint az ukrajnai háborúval kapcsolatban egyértelmű egyetértés kezd kialakulni a szövetségen belül. "Mindenki tisztában van azzal, hogy békére van szükség Ukrajnában, de ez csak akkor valósulhat meg, ha Kijev erős tárgyalási pozícióból indul, és nem lehet szó egy újabb minszki megállapodásról, amely nem biztosít tartós békét. Ukrajna jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy a béke ne csupán ideiglenes fegyverszünet legyen, hanem hosszú távon garantálja az ország biztonságát és területi integritását" - hívta fel a figyelmet. Emellett hangsúlyozta, hogy Ukrajnát minden, az országot érintő döntésbe szorosan be kell vonni.

A német védelmi miniszter, Boris Pistorius sajnálatosnak nevezte, hogy Donald Trump "engedményeket tett" Vlagyimir Putyinnak Ukrajna ügyében "még a tárgyalások megkezdése előtt".

"Véleményem szerint jobb lett volna, ha Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdését vagy a lehetséges területveszteségeket a tárgyalóasztalnál vitatták volna meg" - mondta.

Sürgette Európa részvételét az orosz agresszió lezárásáról szóló tárgyalásokban. "Nyilvánvaló, hogy nem ülhetünk a tárgyalóasztalon kívül" - jelentette ki. Ugyanakkor hozzátette, hogy az Egyesült Államok jelenléte Európában továbbra is elengedhetetlen Oroszország hatékony elrettentéséhez.

A brüsszeli találkozó végén a védelmi miniszterek informális megbeszélést terveznek Rustem Umerov ukrán védelmi miniszterrel, ahol szó esik az Egyesült Államok javaslatairól is a háború diplomáciai úton történő lezárása érdekében. Az amerikai kormány egyebek között azt tartaná szükségesnek, hogy Ukrajna lemondjon a NATO-tagságra vonatkozó törekvéseiről.Umerov azonban előzetesen megerősítette, hogy Ukrajna álláspontja nem változott. "Az ukrán hadsereg és nép nemcsak saját biztonságáért harcol, hanem az egész európai kontinens védelméért is. Ezért Ukrajna álláspontja változatlan - az ország csatlakozni fog a NATO-hoz és az Európai Unióhoz" - jelentette ki szerdán Brüsszelben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com