Antonio Tajani nem zárja ki az Európai Néppárt és a konzervatív erők szövetségét

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Remélem, sikerül szövetséget létrehozni a néppártiak, konzervatívok és liberálisok között az Európai Parlamentben - nyilatkozta Antonio Tajani olasz külügyminiszter, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) vezetője a Corriere della Sera napilapban hétfőn közölt interjúban.Antonio Tajani hangoztatta, hogy az Európai Parlamenti (EP-) választásokat az Európai Néppárt (EPP) nyerte meg, nem a szocialisták. Ezért az EPP politikusainak széles képviselet jár az európai intézmények élén, valamint az EP-választásokon szintén győztes olasz kormánynak, amely tagállamként "súlyos tárcát kér, valamint az Európai Bizottság egyik alelnöki helyét" - mondta Antonio Tajani.
    

A néppárti Hajrá Olaszország (Forza Italia) főtitkára elmondta, hogy egy olyan európai parlamenti többségen dolgozik, amely a mérsékelteket fogja össze, és amely a jobbközép olasz kormányt is képviseli. Tajani reményét fejezte ki, hogy sikerül szövetségre jutni a néppártiak, konzervatívok és liberálisok között. Megjegyezte, a szövetséghez vezető út legelején tartanak, "nagyon összetett egyensúlyokat kell figyelembe venni".
    

Antonio Tajani az Európai Néppárt választások utáni első, hétfői ülése és az EU-tagországok vezetőinek hétfői informális találkozója előtt nyilatkozott a Corriere della Serának. Olaszország 76 mandátummal rendelkezik az Európai Parlamentben: a kormánypártok közül a Hajrá Olaszország kilenc mandátumot szerzett, az Olasz Testvérek (FdI) huszonnégyet, a Liga nyolcat.
    

Tajani úgy vélte, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek jobboldali pártnak számít, de "nem igaz, hogy nagyon jobboldali vagy szélsőjobboldali". Hozzátette, Giorgia Meloni az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnöke, amely történelmi pártcsaládnak számít, és több tisztséget betöltött már Európában. A Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN) esetében viszont úgy nyilatkozott, hogy a francia párt túl sok különbséget mutat az EPP-vel.
    

A Hajrá Olaszország vezetője hozzátette: ahhoz, hogy a konzervatívok és a Néppárt szövetséget alkosson, meg kell szavazniuk a közös megállapodással állított jelölteket. Az olasz politikus az affaritaliani.it nevű politikai hírportálban vasárnap arra emlékeztetett, hogy amikor az Európai Parlament elnöke volt 2017-ben, a néppártiak, a konzervatív erők és a liberális pártok győztes koalícióját vezette.
    

"Miért ne lehetne most is megpróbálni? Nem lesz könnyű, de próba, szerencse" - nyilatkozta. Antonio Tajani a 2019-ben felbomlott Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) csoportra utalt, amelynek pártjai a Renew Europe (Újítsuk meg Európát) frakcióba kerültek át. Az ALDE tagjai között Olaszországot a centrumhoz tartozó pártok képviselték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com