Az egészségturizmusra erősít rá a jövőben Csehország

A Czech Tourism legfrissebb közleménye szerint a jövőben már nem csak idegenforgalmi látványosságokkal, hanem turistáknak szóló egészségügyi szolgáltatásaikkal is szeretnék feldobni Csehország turizmusát.

Iveta Jakoubková, a Czech Tourism szóvivője ennek kapcsán elmondta, hogy már javában készül a cseh egészségügy külföldi népszerűsítése. Az ügynökség az egészségügyi tárcával szoros együttműködésben dolgozza ki ezzel kapcsolatos koncepcióját és még az idén egy színes katalógust készít a kínálatról.

Ebben várhatóan bemutatják majd azokat a klinikákat, kórházakat és egészségügyi központokat, amelyek a jövőben külföldi ügyfeleket is fogadnak. A katalógusok minden európai országban elérhetők lesznek – elsősorban az utazási irodákban és egészségügyi csomópontokon lesz érdemes keresni őket –, de digitális változat is lesz a Czech Tourism hivatalos honlapján. Utóbbinak köszönhetően az érdeklődők nem csak az intézményekről tudhatnak meg számtalan információt, hanem az őket érdeklő műtétekről és beavatkozásokról is bőséges adatmennyiség áll a rendelkezésükre, amely egyelőre angolul, németül és oroszul érhető el, de mind nyelvileg, mind tartalmilag folyamatos frissítés várható. A projektet az a Royal Medicin ügynökség koordinálja, amelyik immáron harmadik éve a legtöbb külföldi beteget viszi be Csehországba.

Az egészségügyi turizmus az utóbbi időben hatalmas és gyors ütemű fejlődésen ment és megy keresztül. A Deloitte tanácsadással foglalkozó cég szerint 2008-ban 60 milliárd, 2010-ben pedig már 100 milliárd dollár értékűre tehető az ezen a területen történt forgalom, ami a jövőben a Deloitte szerint közel 50 százalékkal megnövekedhet.
A külföldiek döntő többsége jelenleg a szemműtétek, a plasztikai műtétek és a mesterséges megtermékenyítés miatt keresik fel elsősorban a csehországi egészségügyi intézményeket.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com