Az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat foganatosít Irán ellen

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat foganatosít Irán ellen a ballisztikusrakéta-programja miatt.Az amerikai pénzügyminisztérium közleményben jelentette be a döntést, leszögezve, hogy a ballisztikusrakéta-program mellett Irán hozzájárul a térség feszültségének fennmaradásához is. A tárca 16 iráni vállalatot és személyt jelölt meg, amelyek megítélése szerint támogatnak "törvénytelen iráni szereplőket vagy iráni székhelyű nemzetközi bűnszervezeteket".


A szankcióval sújtottak között egyesek az iráni Iszlám Forradalmi Gárdának nyújtottak támogatást drónok és katonai felszerelések kifejlesztésével, gyors reagálású hadihajók gyártásával és karbantartásával, valamint elektronikus alkatrészek biztosításával. Mások "az Egyesült Államokból vagy Nyugat-Európából ellopott szoftverprogramokat értékesítettek az iráni kormánynak".

Steven Mnuchin pénzügyminiszter közleményéből kiderül: az Egyesült Államok külügyminisztériuma kedden külön megjelölt és szankciókkal sújtott két iráni szervezetet is, amely szintén részt vesz a ballisztikusrakéta-programban. "Az amerikai kormányzat továbbra is kíméletlenül célba veszi Irán rosszindulatú tevékenységeit, köztük a terrorizmus támogatását, a ballisztikusrakéta-programot és az emberi jogi visszaéléseket" - fogalmaz a közleményben Steven Mnuchin.


A szankciók értelmében a megjelölt vállalatok és egyének valamennyi, esetleges amerikai tulajdonát vagy érdekeltségét befagyasztják, és megtiltják a velük folytatott tranzakciókat is. Ezen kívül szankciókat kockáztatnak és az amerikai piacról kitilthatók azok a külföldi pénzintézetek is, amelyek segítik a most szankciókkal sújtott vállalatokat vagy egyéneket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com