Az EJEB elmarasztalta Törökországot két újságíró őrizetbe vétele miatt

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Elmarasztalta Törökországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), a testület kedden kihirdetett ítélete szerint ugyanis a török hatóságok jogsértően jártak el két ismert újságíróval szemben, akiket őrizetbe vettek a 2016-os puccskísérletet követően.A két felperest, Mehmet Altant és Sahin Alpay-t a 2016. július 15-ei puccskísérlet után indult tisztogatások keretében helyezték előzetes letartóztatásba.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónok terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózatát tette felelőssé az összeesküvésért, a két férfi pedig olyan, a Gülen-mozgalomhoz kötődő sajtóorgánumoknál dolgozott, amelyeket a hatalomátvételi kísérletet követően bezárattak.

    
Elsőfokú ítéletében az EJEB megállapította, hogy eljárásukkal a hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a szabadsághoz és biztonsághoz való jogról, illetve a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét, és ezért fejenként 21 500 euró kártérítést és perköltséget ítélt meg a panaszosoknak.
   

Törökországban a puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében sok újságírót helyeztek előzetes letartóztatásba, és megannyi sajtóorgánumot bezártak terrorpropaganda vádjával. A strasbourgi bírák leszögezték: "a kormány bírálatának (...) nem kellene olyan súlyos büntetővádakat maga után vonnia, mint a terrorszervezetben való részvétel".
    

Altant életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt, Alpay pedig még vár a tárgyalására. A török alkotmánybíróság jogsértésre hivatkozva januárban elrendelte a két bebörtönzött újságíró szabadlábra helyezését, az illetékes török büntető törvényszék azonban úgy döntött, továbbra is fenntartja vizsgálati őrizetüket. Alpay-t végül pénteken házi őrizetbe helyezték.
    

Az EJEB határozatai kötelezőek az Európa Tanács 47 tagországa számára, de a verdikt egyelőre nem jogerős, még Törökország és a panaszosok is fellebbezhetnek. Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com