Az érvénytelenített román elnökválasztás folytatásáért tüntettek az alkotmánybíróságnál Calin Georgescu hívei

Az érvénytelenített román elnökválasztás folytatásáért tüntettek az alkotmánybíróság előtt pénteken a november 24-i voksoláson legtöbb szavazatot szerző, a politikai szereplők által szélsőjobboldalinak tartott Calin Georgescu elnökjelölt támogatói.Az ország számos térségéből és külföldről összesereglett tüntetők a népakarat tiszteletben tartását és az elnökválasztás megismétléséről szóló határozat visszavonását követelték. A román zászlókat lengető, többnyire népviseletbe öltözött demonstrálók egy "demokrácia" feliratú koporsót is vittek magukkal, és az egykori román szélsőséges nacionalista legionárius eszméket hirdető Calin Georgescut éltető, illetve Klaus Iohannis jelenlegi államfő távozását követelő rigmusokat skandáltak.

A jelentős számban kivezényelt rendfenntartó erők hármas fémkorláttal védték a tüntetőktől a parlament épületében székelő alkotmánybíróságot.

Calin Georgescu a "román nép jogi egységének" kinyilvánítása végett szólította híveit az alkotmánybíróság elé, ahol pénteken ügyvédei egy beadványt iktattak, amelyben az elnökválasztást érvénytelenítő - december 6-i -, nem megfellebbezhető határozat visszavonását és a második forduló megszervezését kérték Calin Georgescu és a november 24-én a második helyen végzett Elena Lasconi részvételével.

Georgescu nem volt jelen a pénteki tüntetésen, csütörtökön elutazott Bukarestből. Amint üzente, azért, hogy "Európában is folytassa a jogi küzdelmet a lábbal tiport román demokrácia védelmében". A román elnökválasztásnak a TikTok közösségi platformon népszerűvé vált meglepetésjelöltje korábban a bukaresti ítélőtáblán és az Emberi Jogok Európai Bíróságán is bepanaszolta a román hatóságokat.

A bukaresti kormánypártok szerint a pereskedés csak ürügy Georgescu számára, hogy folytassa választási kampányát. A koalíciós pártok szerdán úgy döntöttek, hogy húsvét után, májusban rendezik meg a Georgescu-kampány körüli botrány miatt megismételt elnökválasztást.

Romániában az alkotmánybíróság december 6-án érvénytelenítette az elnökválasztás 2024. november 24-én lebonyolított első fordulóját, és elrendelte a teljes választási folyamat megismétlését, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a legtöbb szavazatot összesítő Calin Georgescu független jelölt kizárólag közösségi platformokon folytatott, törvénytelenül finanszírozott kampányát nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com