Az EU 100 millió eurót juttat a ciklonok sújtotta Mozambiknak

Az Európai Unió 100 millió euróval (mintegy 32 milliárd forint) járul hozzá a Mozambik jelentős részén végigsöprő ciklonok utáni helyreállítási munkálatok költségeihez - közölte az Európai Bizottság hétfőn.Márciusban Mozambik mellett további két délkelet-afrikai országon - Zimbabwén és Malawin - söpört végig az Idai ciklon, majd alig egy hónappal ezután, április végén érte el az ország partjait egy újabb, Kenneth névre keresztelt ciklon.

    
Neven Mimica, a nemzetközi együttműködésért és fejlesztésért felelős EU-biztos elmondta: az Európai Unió támogatása Mozambik infrastruktúrájának helyreállítását, illetve ellenálló képessége erősítését szolgálja. Bejelentette, az unió várhatóan a ciklonok sújtotta másik két afrikai országot is jelentős segélyben fogja részesíteni.
    

Az Idai ciklon az egyik legsúlyosabb vihar lehetett, amely valaha lecsapott a déli féltekére. Március 14-én érte el Mozambik középső részét, majd Zimbabwe és Malawi felé haladt tovább, ott is nagy pusztítást végezve. A ciklon következtében több mint ezer ember vesztette életét, illetve több ezren kényszerültek lakhelyük elhagyására, emellett jelentős gazdasági károk keletkeztek. Az árvizek félmillió farmergazdaság termőföldjét tették meddővé.
    

A vihar okozta esőzések hatalmas áradásokat és földcsuszamlásokat okoztak, valamint egyes területeken a kolera és a malária is felütötte fejét. A mozambiki kormány adatai szerint összesen mintegy 200 ezer embert érintett a Kenneth ciklon, amely eddig 41 halálos áldozatot követelt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com