Az EU újabb nyolc szíriai minisztert vont szankciók alá

Az Európai Unió Tanácsa közölte pénteken, hogy a szíriai rezsimmel és annak támogatóival szemben hozott korlátozó intézkedések hatálya alá vonta a szíriai kormány újabb nyolc miniszterét.A jegyzékbe frissen felvettek között van a szíriai kormány olaj- és ásványügyi minisztere, az egészségügyi miniszter, az ipari miniszter, a mezőgazdasági és agrárreform-miniszter, a villamosenergia-ügyi miniszter, valamint három államminiszter.

    
A pénteki határozatokkal 288-re emelkedett azok száma, akikkel szemben azért vezettek be utazási tilalmat és fagyasztották be vagyoni eszközeit, mert az EU szerint felelősek a szíriai polgári lakosság erőszakos elnyomásáért, a rezsim kedvezményezettjei vagy támogatói, illetve kapcsolatban állnak ilyen emberekkel.
    

Az EU a szíriai háborús helyzet miatt ez idáig 70 szervezettel szemben rendelte el a vagyoni eszközök befagyasztását. A Szíriát sújtó jelenlegi uniós szankciók értelmében többek között olajembargó van érvényben, kereskedelmi és beruházási korlátozások állnak fenn, a Szíriai Központi Bank eszközei be vannak fagyasztva az EU-n belül. Kiviteli korlátozás vonatkozik továbbá azokra a fegyverekre és felszerelésekre, amelyek potenciálisan belső elnyomás céljára alkalmazhatók, illetve azokra a berendezésekre és technológiákra, amelyek az internet vagy a telefonbeszélgetések ellenőrzésére és lehallgatására szolgálnak.
    

A szíriai helyzetre való tekintettel hozott szankciók 2011. december 1. óta vannak érvényben, és évente vizsgálják felül őket. Aláhúzták, az EU továbbra is elkötelezetten törekszik a szíriai konfliktus tartós és hiteles politikai megoldásának elősegítésére, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával és a 2012-es genfi nyilatkozattal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com