Az Európa Tanács határozatot fogadott el magas rangú képviselőinek visszahívhatóságáról

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) plenáris ülésén módosította eljárási szabályzatát, amely lehetővé teszi, hogy bizalmatlansági szavazás útján a közgyűlésben betöltött hivatalukból felmentsenek bizonyos választott tisztségviselőket - közölte a parlamenti közgyűlés sajtószolgálata kedden. A strasbourgi székhelyű, 47 tagállamot számláló szervezet Parlamenti Közgyűlése közleményében hangsúlyozta, az intézményi elszámoltathatóság érdekében elfogadott jogi eszköz nem büntetőjogi intézkedés, és kizárólag a választott, magas hivatali pozíciót betöltő képviselőkre vonatkozik.

A hatályba lépett rendelkezés szerint a közgyűlés bizalomvesztésre hivatkozva felmentheti hivatalából a Parlamenti Közgyűlés elnökét, alelnökeit, valamint a közgyűlés bizottságainak elnökeit és alelnökeit, amennyiben az elnökség úgy találja, hogy azok nem teljesítik az adott hivatal gyakorlásához szükséges feltételeket, súlyosan vagy ismételten kötelességszegést követnek el megsértve a Parlamenti Közgyűlés magatartási kódexének rendelkezéseit.


Csenger-Zalán Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes alelnöke az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a 154 igen, 30 nem és 13 tartózkodás mellett elfogadott szabályozás kétharmados voksolási eredményhez köti a bizalmatlansági szavazás érvényességét, nyílt szavazást ír elő és visszamenőleges hatályról rendelkezik.


A képviselő aggályosnak nevezte, hogy az elfogadott rendelkezés nem minden választott képviselő, hanem csak bizonyos magas pozíciót betöltő tisztségviselők visszahívhatóságát teszi lehetővé, továbbá azt, hogy a jogszabály hatálybalépését megelőzően a közgyűlés nem kérte ki a Velencei Bizottság, Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testületének véleményét.


Álláspontja szerint aggodalmat keltő az is, hogy a közgyűlés rendkívül gyors eljárás keretében, egy emberre, egy helyzetre szabott rendelkezést hozott létre, ami miatt a későbbiekben komoly működési problémák adódhatnak, hiszen nagyban megkönnyíti a választott tisztségviselők visszahívásának lehetőségét. Az első bizalmatlansági szavazásra várhatóan a közgyűlés egyhetes ülésének csütörtöki napján kerülhet sor - közölte a képviselő.


Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfői nyilatkozatában azt hangsúlyozta, a jelenlegi elnök elmozdítását célzó szabály elfogadása "rendkívül komoly aggodalomra ad okot", és "sötét árnyékot vethet" az Európa Tanácsra. Félő, hogy nem megoldja, hanem elmélyíti az intézmény válságát. Az intézmény elveszítheti hitelét, amellyel a jogállamiság és az emberi jogok védelme érdekében a tagállamokkal szemben fel tud lépni - hangsúlyozta a képviselő.


A közgyűlés tájékoztatása szerint a bizalmatlansági szavazást lehetővé tevő új eszközre azért van szükség, mert Pedro Agramunt, a közgyűlés elnöke korábban az orosz kormány által biztosított repülőgépen Szíriába utazott, hogy találkozzon és megbeszéléseket folytasson Bassár el-Aszad elnökkel. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöksége ezt követően áprilisban úgy határozott, megvonja bizalmát Agramunttól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com