Európa Tanács: a török hatóságoknak biztosítaniuk kell a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot

A török hatóságoknak eleget kell tenniük emberi jogi kötelezettségeiknek a békés gyülekezés szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága és a média szabadságának tiszteletben tartása tekintetében - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Európa Tanács: Magyarországon számos program segíti a hátrányos helyzetűek társadalmi felzárkóztatását

Magyarországon számos különféle munkahelyteremtő program áll rendelkezésre, amelyek célja a szegregált lakókörnyezetben, vagy súlyos szegénységben élő hátrányos helyzetűek társadalmi felzárkóztatása, integrációja - közölte az Európa Tanács Szociális Jogok Európai Bizottsága.

ET: továbbra is túlzsúfoltság jellemzi a magyar börtönöket

Az Európa Tanács kínzásellenes bizottsága (CPT) kedden közzétett jelentése szerint továbbra is túlzsúfoltság jellemzi a magyar büntetés-végrehajtási intézeteket, a legtöbb fogvatartott nem, vagy csak korlátozottan fér hozzá a munkához, az oktatáshoz vagy más, zárkán kívüli tevékenységhez.

Tuzson Bence: az Európa Tanács segíti a mesterséges intelligencia jogi alkalmazását

Az Európa Tanácsnak (ET) a mesterséges intelligencia (AI) jogi használatát szabályozó egyezménye az Európai Unió keretein túl is segíti a jogalkalmazást és a bíróságok működését - hangsúlyozta Tuzson Bence igazságügyi miniszter.

ET-főtitkár: a fő prioritás Ukrajna támogatása és az elszámoltathatóság

Az Európa Tanács fő prioritása a továbbiakban is Ukrajna támogatása és Oroszország háború miatti elszámoltatása - mondta el a közmédiának pénteken Alain Berset, az Európa Tanács főtitkára, aki megválasztása óta első alkalommal érkezett Budapestre.

Európa Tanács: feszült légkör és a választókra gyakorolt nyomás jellemezte a választásokat

A georgiai társadalmat élesen megosztó kampányt, a szavazókra gyakorolt nyomást és a nemrég elfogadott jogszabályok nyomán kialakult feszült légkört emelte ki az Európa Tanács a kaukázusi országban tartott parlamenti választásokról szóló, vasárnap este kiadott közleménye.

Az Európa Tanács a kollektív kitoloncolások megszüntetését kérte Magyarországtól

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága azt kérte Magyarországtól, hogy dolgozzon a legális beutazás lehetőségének biztosításán, szavatoljon hatékony jogorvoslatot a menedékkérők számára, és hagyjon fel a Szerbiába történő kollektív kitoloncolások gyakorlatával.

A magyar elnökség újabb sikere: az EU csatlakozott az Európa Tanács Mesterséges Intelligencia egyezményéhez

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Vilniusban csütörtökön nyitotta meg aláírásra a mesterséges intelligenciáról szóló egyezményt.

Az uniós külügyi szolgálat és az Európa Tanács is üdvözölte az Oroszországgal és Fehéroroszországgal végrehajtott fogolycserét

Az Európai Unió számára megkönnyebbülést jelent, hogy Törökország segítségével számos politikai foglyot, köztük uniós polgárokat engedtek szabadon Oroszországban és Fehéroroszországban - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Európa Tanács: tanulni kell a Srebrenicában történtekből

Noha a bűncselekményt visszafordítani nem lehet, tanulni kell a bosznia-hercegovinai Srebrenicában történtekből, és le kell vonni a tanulságokat, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg ilyen szörnyűségek - jelentette ki Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkára.

Európa Tanács: a börtönök túlzsúfoltsága továbbra is probléma Európában

A börtönök túlzsúfoltsága továbbra probléma számos európai országban, több tagállami börtönigazgatás számolt be arról, hogy 2023 januárjában több volt a fogvatartott, mint amennyi férőhely van az intézményekben.

Az Európa Tanács nemzetközi egyezményt fogadott el a mesterséges intelligenciáról

Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) használó rendszerek alkalmazása során biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását.