Az Európa Tanács illetékes biztosa az emberi jogok védelmének magyarországi helyzetét bírálta

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Az emberi jogok védelmének romló magyarországi helyzetét bírálta hétfői sajtóközleményében Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) illetékes biztosa, mondván, "rendkívül szűk korlátok közé szorult" a kormánykritikus civil szervezetek, jogvédők és újságírók tevékenysége.A boszniai emberi jogi biztos múlt heti ötnapos magyarországi látogatását követően arról számolt be, hogy az országban bizonyos jogvédők és NGO-k rágalomhadjárat célpontjaivá váltak, illetve több törvényt is elfogadtak a tevékenységük korlátozására.

    
"A kormánynak vissza kellene fordítania az emberi jogok védelmét befolyásoló, aggasztó lépéseit, visszavonva az ártalmas jogszabályokat, helyreállítva a támogató környezetet, amely segíti a jogvédők, a civil szervezetek és a független média értékes munkáját, amint az a demokratikus társadalmakban elengedhetetlen" - szögezte le.
    

Mijatovic a nemek közötti egyenlőség területén is visszalépéseket azonosított, például azt, hogy a parlamenti képviselőknek mindössze 12,6 százaléka nő, illetve, hogy az ország az utolsó előtti helyezést érte el a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) vonatkozó mutatóját illetően 2017-ben. Továbbá felszólított a nők elleni erőszak felszámolását célzó isztambuli egyezmény ratifikálására és a nők elleni erőszakkal kapcsolatos figyelemfelhívásra, arra figyelmeztetve, hogy a 15 évnél idősebb magyar lányok és nők 28 százalékát érte már fizikai vagy szexuális erőszak.
    

Aggasztónak nevezte emellett, hogy jelenleg rendkívül nehéz menekültstátushoz jutni Magyarországon, azt szerinte nagyon kevesen igényelhetik, s közülük is szinte mindenkit elutasítanak a hatóságok, a menedékkérőket pedig a kísérő nélküli kiskorúakat leszámítva rendszerszinten őrizetben tartják. "Magyarországon a menedékkérők nem élhetnek azon jogukkal, hogy védelmet kérjenek a hatályos nemzetközi és európai jognak megfelelően. A kormányzatnak elérhetővé kellene tennie a rendes menekültügyi eljárásokat, véget kellene vetnie az indokolatlan +tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetnek+ és fel kellene hagynia a menedékkérők tranzitzónákban való fogva tartásával" - emelte ki az ET-biztos.
    

"Felszólítom a magyar hatóságokat, hogy tartózkodjanak az idegenellenes érzelmek felkorbácsolására alkalmas, migránsellenes retorikától és kampányoktól" - írta. Mijatovic végezetül aggodalmát fejezte ki a közigazgatási bírósági rendszer felállításával kapcsolatban is, hangsúlyozva, hogy a kormánynak erős befolyása lesz a szervezet működése felett, ezért a tervezettnél szilárdabb biztosítékokra lenne szükség. Az emberi jogi biztos magyarországi látogatásának tapasztalatairól írott teljes jelentés későbbre várható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com