Az iráni atomprogramról szóló magas szintű tárgyalást tartanak az Egyesült Államok és Irán képviselői a hétvégén

Magas szintű tárgyalást tartanak az Egyesült Államok és Irán képviselői szombaton - jelentette be Donald Trump hétfőn, miután tárgyalt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.Az amerikai elnök a Fehér Házban tartott csúcstalálkozót követően újságíróknak elmondta, hogy a szombati tárgyalás témája az iráni atomprogram lesz.

Donald Trump hangsúlyozta, hogy szeretné elkerülni a súlyosabb következményeket, és reményét fejezte ki, hogy az egyeztetés sikeres lesz, aminek céljával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "nincs szó bonyolult képletről: Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel". A következményekre utalva hozzátette, hogy amennyiben a tárgyalás nem vezet sikerre, "Irán nagyon nagy veszélyben lesz".

Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Donald Trump elégedetlenségét fejezte ki az elmúlt egy hétben folytatódó orosz támadások miatt, ugyanakkor úgy fogalmazott, lesznek tárgyalások mind Oroszországgal, mind Ukrajnával.

Arra a kérdésre, hogy az április 2-án bejelentett amerikai vámok miért nem vonatkoznak Oroszországra, az amerikai elnök azt felelte, azért, mert a háború miatt gyakorlatilag nem zajlik kereskedelem a két ország között. Az amerikai-izraeli csúcstalálkozó témái között szerepelt a vámok és kétoldalú kereskedelem mellett a gázai helyzet, valamint Szíria.

Benjamin Netanjahu változatlan célnak nevezte a Hamász fogságában lévő, 2023. október 7-én elhurcolt túszok szabadságának elérését, és azt, hogy a fegyveres szervezetet felszámolják. Hozzátette, hogy a Gázai övezetben élő palesztin emberek választására kell bízni, maradnak-e lakóhelyükön, vagy egy, a térségben felajánlott lakóhelyre költöznek.

Benjamin Netanjahu Szíriával kapcsolatban hangoztatta, nem szabad engedni, hogy az ország török támogatással egy Izrael elleni összefogás kiindulópontjaként szolgáljon. Ebben kérte az Egyesült Államok segítségét, amely szövetségesi viszonyt ápol Törökországgal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com