Az iráni konfliktus ellenére Donald Trump részt vesz a hágai NATO-csúcstalálkozón

Donald Trump amerikai elnök ott lesz a NATO-csúcstalálkozón Hágában, ahova kedden utazik el Washingtonból - erősítette meg a Fehér Ház szóvivője hétfőn.Karolina Leavitt a Fox News hírtelevízió reggeli műsorának adott interjúban elmondta, hogy az elnök a védelmi kiadások emelésére vonatkozó elvárását fogja megerősíteni, ami 5 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetést jelent a szövetségesek számára. Hozzátette, hogy Trump kedden a reggeli órákban hagyja el Washingtont, és indul Európába.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok közel-keleti erőinek elhelyezkedésében nincs változás az iráni katonai műveletet követően. Trump elnök egy esetleges iráni hatalomváltásra vonatkozó vasárnapi felvetését olyan kérdésnek nevezte, amely világszerte felmerül most.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Megállapította, hogy amennyiben a teheráni vezetés elutasítja azt, hogy diplomáciai tárgyalásokba bocsátkozzon, "miért nem kellene az iráni embereknek felkelniük a kegyetlen terrorista rezsim ellen?".

Leavitt cáfolta azt a sajtóközlést, amely szerint a Fehér Ház nem értesítette az Irán elleni légicsapást megelőzően a Kongresszus demokrata vezetőit. Közölte, hogy "előzékenységből" telefonon tájékoztatták a képviselőházi és a szenátusi demokraták vezetőit is, amellett, hogy a republikánus kongresszusi tagok vezetői is értesítést kaptak. Hozzáfűzte, hogy a Fehér Háznak ilyen esetben nincs kötelezettsége az előzetes tájékoztatásra.

A szóvivő korábban a közösségi médiában "álhírnek" nevezte a CNN hírtelevízió tudósítását arról, hogy a demokrata vezetők nem tudtak az Irán ellen indított "Éjféli Kalapács" műveletről, és arra szólította fel a médiumot, hogy a valótlan információt távolítsa el. Az elnöki hivatal sajtótitkára hétfőn reggel az ABC televízió reggeli műsorának is nyilatkozott, ahol megismételte, hogy a szombaton éjszaka végrehajtott légitámadás indokolt volt, mert Irán közvetlen fenyegetést jelentett. Donald Trumpot az első olyan amerikai elnöknek nevezte, aki "volt annyira legény a talpán, hogy tegyen is valamit".

Leavitt határozottan úgy nyilatkozott, hogy a légitámadással Iránt megfosztották az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségétől, és úgy fogalmazott, komoly mértékben meg van győződve arról, hogy a bombatámadásban célba vett helyszíneken őrizték az iráni dúsítotturánium-készletet.

A washingtoni külügyminisztérium hétfőn figyelmeztette a Katarban tartózkodó amerikai állampolgárokat, és arra szólította fel őket, hogy elővigyázatosságból további értesítésig tartózkodjanak védett helyen. A közlemény közvetlenül nem utal az Irán miatt megnövekedett fenyegetésre. Katarban fontos amerikai katonai támaszpont működik, amely kihelyezett irányítóközpontként szolgál az Egyesült Államok hadseregének Központi Parancsnoksága (CENTCOM) számára.

New York belvárosában vasárnap az esti órákban több százan vonultak az utcára iráni és palesztin zászlókkal az Egyesült Államok iráni katonai akciója ellen tüntetve. A felvonulók tábláin olvasható volt többi között az "El a kezekkel Irántól" jelszó, és egyben a Gázai övezet elleni izraeli katonai műveletek leállítását is követelték.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com