Az izraeli hadsereg tűzharcban megölte az Iszlám Dzsihád fegyveresét Ciszjordániában

Az izraeli hadsereg kommandósai tűzharcban megölték az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista szervezet egy körözött fegyveresét kedd reggel, miután felfedezték rejtekhelyét Bilin ciszjordániai falu mellett egy barlangban – közölte a katonai rádió.

izrael


A Sin Bét belbiztonsági szolgálat és a hadsereg egységei éjjel a közeli Naíma nevű faluban terrorizmussal gyanúsított személyeket vettek őrizetbe, de az akció közben egy palesztin megszökött a faluból, és a szóban forgó barlangban elbarikádozta magát. A katonák több órán át nagy erőkkel ostromolták a rejtekhelyet, majd egy vállról indítható Stinger rakétát lőttek a barlangba, amely megölte a menekülőt.
A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint a megölt férfi, Mohamed Ászi volt az egyik kitervelője 2012 novemberében egy tel-avivi autóbusz felrobbantásának.

A 28 éves, Beit-Likia nevű faluból származó Ászi már többször ült izraeli börtönben az Iszlám Dzsiháddal végrehajtott terrortevékenysége miatt.
Három másik gyanúsítottat, köztük egy Iszlám Dzsihád- és egy Hamász-tagot, akik a közelmúltban szabadultak, ellenállás nélkül vettek őrizetbe az izraeli katonák.
Az elmúlt hónapokban többször vezettek hasonló akciók a katonák és a palesztinok közti heves összecsapásokhoz. Körülbelül két hónapja három palesztint öltek meg a Jeruzsálem melletti Kalandíja menekülttábornál, amikor az izraeli biztonsági erők terroristagyanús palesztinokat próbáltak elfogni.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com