Az izraeli hadsereg vezetése megtiltotta a Hollandiába utazást a katonáknak

Az izraeli hadsereg megtiltotta a Hollandiába utazást a katonai szolgálatot ellátó izraelieknek pénteken, az előző este Amszterdamban izraeli szurkolók ellen elkövetett támadások után - jelentette be a katonai szóvivő.A hadsereg vezetése péntek délelőtt, a helyzet felmérése után úgy döntött, hogy további intézkedésig megtiltja minden katona számára a Hollandiába repülést. Az esetleges rendkívüli utazási kérelmeket egyenként fogják elbírálni.

Az utasítás azokra a tartalékos katonákra is vonatkozik, akik jelenleg aktív szolgálatban állnak. Gideon Szaár külügyminiszter bejelentette, hogy a következő órákban Amszterdamba indul, ahol találkozik holland kollégájával, valamint a helyi zsidó közösség tagjaival. Szaárnak ez lesz az első külföldi útja, miután a kneszet csütörtökön jóváhagyta miniszteri kinevezését.

Az izraeli sajtó szerint az amszterdami zavargások során sokaknak nyoma veszett, és bár az eltűntek egy részét megtalálták, a Jediót Ahronót című újság hírportálja szerint továbbra sem találnak három-négy embert, akik még nem vették fel a kapcsolatot szeretteikkel. A városban tartózkodó izraelieket korábban arra utasították az izraeli biztonságiak, hogy zárkózzanak szállodai szobáikba, de miután a holland biztonsági erők megerősítették jelenlétüket a városban, már azt tanácsolják nekik, hogy induljanak el a repülőtérre, ahol útlevelük nélkül is felengedik az izraeli járatokra azokat, akik az összecsapásokban elvesztették vagy akiktől elvették irataikat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com