Az Ökumenikus Segélyszervezet Észak-Afganisztán élelmiszerbiztonsági klaszterének koordinátora lett

Az Ökumenikus Segélyszervezet látja el Észak-Afganisztán élelmiszerbiztonsági klaszterének technikai koordinációját, egyedüli magyar szervezetként bekapcsolódva a nemzetközi stáb munkájába.

okumenikusok_afganisztanA magyar szervezet Mazar-i-Sarifban dolgozó stábja az élelmiszerbiztonsági és mezőgazdasági klaszteren (FSAC) belül működő Integrated Food Security Phase Classification (IPC) koordinátori szerepét tölti be - közölte a humanitárius szervezet kedden az MTI-vel.
A fórumot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), illetve a Világélelmezési Program (WFP) irányítja, a koordináció pedig a különböző okokból fakadó élelmiszerhiányok jellegét, súlyosságát állapítja meg, adatokat szolgáltat a különböző segélyprogramokhoz, valamint átfogó képet ad a pillanatnyi helyzetről és szükséges információkkal látja el a szakembereket a jövőbeni tervezéshez.

Munkájával a FAO, a kormányzati szervek és a helyi illetve nemzetközi civil szervezetek munkáját, döntési mechanizmusát is segíti.
Az Ökumenikus Segélyszervezet 2001 óta csaknem 2,5 milliárd forint értékben nyújtott humanitárius és fejlesztési segítséget Afganisztánban. A 2013 első felében megvalósított segélyprogramja után újabb három kerületet és több ezer családot érintő több mint 420 tonna tartósélelmiszer kiosztását készíti elő Afganisztánban.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com