Az oroszok egyharmada nem állna szóba többé ismerősével, ha megtudná, hogy meleg

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az oroszok több mint fele (56 százaléka) negatívan viszonyul  a homoszexuálisokhoz, és csaknem egyharmaduk (31) nem állna szóba többé ismerősével, ha kiderülne róla, hogy a saját neméhez vonzódik - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak az Interfax hírügynökség által csütörtökön ismertetett felméréséből.A megkérdezettek 39 százaléka semlegesen, és csak 3 százaléka viszonyul pozitívan az LMBT-közösséghez tartozó (meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű) honfitársaihoz, 47 százalékuk úgy vélekedett, hogy ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint a társadalom más tagjait, 43 százalék viszont nem értett ezzel egyet.

       
A válaszadók 89 százalékának nem volt "nem hagyományos nemi orientációjú" ismerőse, 8 százalék mondta azt, hogy volt. A megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem változna meg a viszonya valakivel, ha kiderülne róla, hogy ilyen vonzalmú. Negyvenöt százalék sosem hallott olyan esetről, hogy homoszexuális személy nem erőszakot követett volna el. Húsz százalék úgy vélekedett, hogy ilyesmi szórványosan előfordul, 13 százalékuk szerint az erőszaktétel elterjedt jelenség, további 15 százalék szerint pedig ez csak bizonyos régiókra jellemző.
    

A felmérést április végén egy 1625 fős országos reprezentatív mintán végezték el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com