Az oroszok gyomra nem veszi be a homoszexuálisokat

A mai napon Moszkvában a homoszexuálisok felvonulást tartottak, hogy megünnepeljék, immár 20 éve nem számít bűnnek a "másság". Úgy tűnik, tévedtek: a rendőrség több mint 30 aktivistát letartóztatott, a felvonulókat pedig folyamatos atrocitások érték az ellentüntetők részéről.

Aszfaltos Aszfaltos

A rendőrök azonnal megrohanták a tüntetőket, mihelyt azok kibontották zászlóikat és transzparenseiket a Duma (országgyűlés) épülete előtt.

A felvonulók azért választották ezt a helyszínt, hogy tiltakozzanak egy törvényjavaslat ellen, mely 500.000 rubel (kb. 3.5 millió forint) pénzbírsággal sújtaná azokat, akik kiskorúak körében népszerűsítik a homoszexualitást.

Színes Színes

A felvonulást már nyolcadik éve tiltja be a rendőrség. Nem csoda; az orosz társadalom ellenséges a homoszexuálisokkal szemben. Ezt bizonyította az ellentüntetők jelenléte és nyilatkozataik tartalma is: "A homokosokat gyógyszerezni kéne; gusztustalan még a külsejük is."

Szemellenzős Szemellenzős

A tüntetés egyik főszervezője, Nyikoláj Alexejev arról számolt be, hogy a demonstrációt megelőző napon bujkálni kényszerült, máskülönben letartóztatták volna. Alexejev Putyint hibáztatja az oroszok homofóbiájáért; szerinte az elnök konzervativizmusa miatt kell a szexuális kisebbségeknek szenvedniük.

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com