Az USR egyszínű kormányt javasol, ha nem sikerül a jobbközép koalíciót helyreállítani

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román államfő által kormányalakítással megbízott Dacian Ciolos, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egyszínű USR-kormányt javasol, ha nem kezdődnek érdemi tárgyalások a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) a korábbi jobbközép koalíció helyreállítása érdekében - írta a Hotnews.ro hírportál szerdán Dan Barnát, az USR alelnökét idézve.A korábbi, Florin Citu liberális miniszterelnök vezette kormányból kilépett és azt ellenzéki segítséggel megbuktató USR politikusát arra reagáltatták, hogy a PNL vezetősége kedd esti ülésén úgy döntött: a PNL nem támogat olyan kormányt, amelyet Ciolos vezet.
    

A PNL-t vezető Citu "udvariasságból" részt vesz a szerda esti pártelnöki találkozón, de csak azért, hogy tájékoztassa Ciolost: a tavaly decemberben kötött hárompárti koalíciós megállapodás érvényét vesztette, miután az USR megszavazta a Citu-kabinet elleni bizalmatlansági indítványt. A megállapodásban egyébként is az szerepelt, hogy a legnagyobb párt, a PNL adja a miniszterelnököt - mutatott rá a PNL főtitkára.
   

Korábban az RMDSZ is jelezte: kevés esélyt lát a koalíció újjáépítésére, egy egyszínű USR-kormány beiktatását pedig nem szavazza meg. Az USR alelnöke szerint Ciolos akár már péntekig, de legkésőbb hétfőig összeállíthatja egy USR-kormány névsorát és politikai programját, amennyiben elutasításba ütközik a jobbközép koalíció helyreállítására tett javaslata.
    

Korábban a miniszterelnök-jelölt nem adott egyértelmű választ arra, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) és a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR) is megkeresi-e egy kisebbségi USR-kormány beiktatása érdekében, amennyiben nem sikerül helyreállítania a jobbközép koalíciót. Egy keddi televíziós nyilatkozatában már úgy fogalmazott: "nem kizárt", hogy azoknál a pártoknál keressen támogatást, amelyekkel "alkalmilag" összefogott a Citu-kabinet megbuktatása érdekében, de ez mindenképpen azt jelentené, hogy az USR által összeállított, konkrét reformokat tartalmazó kormányprogram végrehajtásához keres parlamenti támogatást.
    

Ciolost hétfőn bízta meg kormányalakítással az államfő, így jövő csütörtökig kell az általa javasolt kabinet névsora és programja számára bizalmat kérnie a parlamenttől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

http://ujhazak.com