A távozó Dacian Ciolos román miniszterelnök nem zárja ki, hogy a politikában marad

A román miniszterelnöki tisztségből távozó Dacian Ciolos szerdán nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövőben is szerepet vállaljon a politikában, de még nem döntött erről.

A helyettesek éve volt az idei Romániában

Romániában az ideiglenesen beugró helyettesek kaptak főszerepet 2016-ban a nagypolitika színpadán.

A köztelevízió a kampányra hivatkozva nem adta le a miniszterelnökkel készült interjút

A képviselőház kulturális bizottsága elé idézték Irina Radut, a román közszolgálati televízió (TVR) elnök-vezérigazgatóját hétfőn, amiért a médium a választási kampányra hivatkozva a voksolás utánra halasztotta a Dacian Ciolos miniszterelnökkel készült interjú sugárzását.

Közös járőrözésről állapodott meg a román és a szerb belügyminiszter

A román és a szerb belügyi egységeknek az államhatár térségében történő közös járőrözéséről írt alá egyezményt csütörtökön Dragos Tudorache román és Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter - tájékoztatott honlapján a román belügyminisztérium.
Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

Iohannis: a román államnak kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatai előtt

A román államnak alapvető kötelessége tisztelegni a holokauszt áldozatainak emléke előtt, az immár természetessé vált megemlékezések pedig azt jelzik, hogy tanult a múlt század történelméből - mutatot...
Ciolos: Románia támogatja balkáni szomszédait a határvédelemben

Ciolos: Románia támogatja balkáni szomszédait a határvédelemben

Románia segítséget ajánlott balkáni szomszédainak az illegális bevándorlás feltartóztatásához, ugyanakkor tőlük is együttműködést vár el a határvédelemben - derült ki abból az interjútól, amelyet az á...
Bukaresti segélycsomag a román sérülteknek és a román áldozatok családtagjainak

Bukaresti segélycsomag a román sérülteknek és a román áldozatok családtagjainak

Átfogó segélycsomagot szavazott meg hétfői rendkívüli ülésén a bukaresti kormány a múlt heti olaszországi földrengésben meghalt román áldozatok családtagjai és a román sérültek számára. Az Olaszors...
A megelőzésre helyezi a hangsúlyt az új román korrupcióellenes stratégia

A megelőzésre helyezi a hangsúlyt az új román korrupcióellenes stratégia

A megelőzésre, az oktatásra és a tudatosításra helyezi a hangsúlyt a következő négy évre szóló új román korrupcióellenes stratégia, amelyet kedden bocsátott társadalmi vitára a bukaresti kormány. D...
Magyar államtitkárt nevezett ki Dacian Ciolos román miniszterelnök

Magyar államtitkárt nevezett ki Dacian Ciolos román miniszterelnök

Jakab Istvánt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) környezetvédelmi szakpolitikusát nevezte ki Dacian Ciolos miniszterelnök a romániai Környezetvédelmi Alap élére - közölte hétfői számában a...
Ciolos: román feltöltőkártyákat használtak európai merényletek előkészítésénél

Ciolos: román feltöltőkártyákat használtak európai merényletek előkészítésénél

Volt eset, hogy román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során - közölte Dacian Ciolos román miniszterelnök vasárnap egy tévéinterjújában...
Dacian Ciolos: fáj a rasszizmus

Dacian Ciolos: fáj a rasszizmus

A sportesemények lelátóin és az internetes hozzászólásokban megnyilvánuló rasszizmus ellen emelt szót Dacian Ciolos román miniszterelnök abban az üzenetben, amelyet a rasszizmus elleni világnap alkalm...
A román kormány feltételeket szabott a Moldovának ígért hitel folyósításához

A román kormány feltételeket szabott a Moldovának ígért hitel folyósításához

Az új moldovai kormány európai elkötelezettségét bizonyító reformok megkezdéséhez kötötte a Chisinaunak ígért hitel folyósítását a bukaresti kormány - közölte vasárnap a román média Dacian Ciolos romá...