Belga képviselő: a kormány három éve tud a belga vegyianyag-szállítmányokról

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Georges Dallemagne belga kereszténydemokrata parlamenti képviselő azzal vádolta meg a belga kormányt, hogy legalább három éve tudomása van a Szíriába induló illegális vegyianyagok-szállítmányokról - közölte a La Libre Belgique című belga napilap pénteken. Didier Reynders külügyminiszter viszont kijelentette: Belgium mindig élen járt a vegyi fegyverek elleni küzdelemben, és ez így is marad.A francia nyelvű La Libre Belgique szerdán számolt be arról, hogy három belga vállalat éveken keresztül szállította vegyi fegyverek - egyebek mellett a szaringáz - egyik összetevőjét Szíriába.

Georges Dallemagne szerint az ENSZ tiltott vegyi anyagok szíriai importját összesítő listája arra utal, hogy a belga vámhatóság és a kormány is tisztában volt a szállítmányok tartalmával, amelyről minden évben pontos adatokkal szolgált a nemzetközi szervezetnek.

    
A lista szerint 2014-ben 22 tonna, 2015-ben 20 tonna, 2016-ban 72,16 tonna izopropanolt és propanolt szállított Belgium Szíriába. A lista a 2017-es adatokat nem tartalmazza. Az ENSZ legfrissebb, 2016-os összesítése szerint Belgium a harmadik ország a világban, amely a legtöbb izopropanolt adta el Szíriának. A vizsgált időszakban Kína 640 tonna, Libanon 279 tonna szóban forgó vegyi anyagot szállított oda. A sorban Szaúd-Arábia következik, amely legutóbb 2015-ben adott el vegyi fegyver gyártására is alkalmas szert Szíriának, akkor mintegy 195 tonnát - közölte a napilap.
   

Didier Reynders belga külügyminiszter az RTBF belga közszolgálati rádió és televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában kijelentette: Belgium mindig élen járt a vegyi fegyverek elleni küzdelemben, és ez így is marad. A La Libre Belgique szerdai beszámolója szerint három belga vállalat 2013 júliusától 2016 decemberéig 24 alkalommal indított tilalom alatt álló vegyi anyagokból, egyebek mellett izopropanolból álló szállítmányt néhány libanoni, de főként szíriai vállalkozások számára.
    

Bizonyos vegyi anyagok szíriai importjára 2013 óta különleges engedély szükséges, mások bevitelére a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szigorú tilalmat írt elő - emlékeztetett a cikk. A nemzetközi szervezet felügyelete mellett éppen a szóban forgó izopropanolból 120 tonnányi készletet semmisítették meg Szíriában 2014 folyamán - írták.
    

A cégek képviselői szerint a libanoni és szíriai magánvállalatoknak szállított vitatott vegyi anyagok főként festékek és lakkok alapanyagaként szolgálnak. A 2011 óta tartó szíriai konfliktus alatt több esetben vetettek be vegyi fegyvert Szíriában. Legutóbb április 7-én, az akkor még a felkelők uralma alatt álló Dúmában több mint 40 halálos áldozatot követelt egy feltehetően ideggázzal elkövetett támadás, amelyért a nyugati hatalmak Bassár el-Aszad elnök rezsimjét teszik felelőssé. A hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szerint nagy a valószínűsége, hogy klórgázt vagy szaringázt vetettek be.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com