Betiltja a hús és a fosszilis tüzelőanyagok reklámozását Amszterdam a klímaváltozás elleni harc részeként

A hollandiai nagyvárosok közül utolsóként Amszterdam vezetése is úgy döntött, hogy betiltja a húsipari termékek és a fosszilis tüzelő- és üzemanyagok, mint "a klímaválsághoz hozzájáruló termékek" kültéri reklámját - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.A beszámoló szerint Amszterdam tanácsának tagjai csütörtökön szavazták meg a helyi szabályzat megváltoztatását és a tilalom bevezetését, annak ellenére, hogy Melanie van der Horst, a tanács városi közterekért felesős tagja az érvényes reklámszerződések miatt lehetséges jogi következményekre figyelmeztetett.

A május elsejétől érvényes tilalom az utcákon elhelyezett óriásplakátokra, valamint a buszmegállókban és a buszokon kihelyezett reklámfelületekre vonatkozik.
Nem érinti a boltoki kirakatait, ahol továbbra is megengedett lesz az érintett termékeket megjelenítő ábrázolás.

Amszterdamban a hústermékek reklámja az összes kültéri reklámfelület 0,1 százalékát, a fosszilis tüzel- és üzemanyagok reklámja pedig 4,3 százalékot teszi ki - tájékoztattak.

Hollandiában elsőként Haarlem, majd a Hága, Utrecht, Delft, Leiden és Nijmegen is hasonló, a repülőutak, a benzines autók és a fosszilis üzemanyagok mellett a húsipari termékek reklámjára vonatkozó tilalmat vezetett be 2024-ben.

Kutatások szerint az élelmiszertermelés a globális felmelegedést okozó károsanyag-kibocsátás harmadáért felelős, ezen belül a hús előállítása kétszer annyi emisszióval jár, mint a növényi élelmiszereké.

Az Európai Unióban a jelenleg 82 kilogrammos fejenkénti húsfogyasztást 24 kilóra kellene csökkenteni ahhoz, hogy az EU elérje kitűzött célját és 2050-re karbonsemlegessé váljon.

Hollandia, ahol egy főre számítva 75,8 kilogramm az éves átlagos húsfogyasztás, az EU fő húsexportőre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com